Számomra rendkívül zavaró, hogy egy újonc pilóta, bármilyen tehetséges is, olyan versenyzőket szárnyal túl könnyedén, akik a sport történetében teljesen más súlycsoportba tartoznak.

Számomra rendkívül zavaró, hogy egy újonc pilóta, bármilyen tehetséges is, olyan versenyzőket szárnyal túl könnyedén, akik a sport történetében teljesen más súlycsoportba tartoznak.

Láttuk, megértettük, elfogadtuk a nyilvánvaló, elvitathatatlan teljesítményt, tehetséget, mert nem volt rá más magyarázat. Világított belőle az emelkedő tendencia – még a szkeptikusok is megértették, hogy ez nem véletlen! A matematikával nem lehet viccelni, sok mindennel lehet, de azzal aztán végképp nem.

Könnyű kitalálni, Lewis Hamiltonról van szó. Vezeti a pontversenyt, és meg is nyerheti a világbajnokságot, miközben (idézve Gene Hackmant az Utolsó Esélyből) “még nem is szagolt igazi puskaport!”

Én nem örülök annak, hogy valaki, rögtön egy ütőképes kocsiba ülhet, miközben olyan harcedzett versenyzők, mint pl. Fisichella, Trulli vagy akár Webber a bajnoki címnek a közelébe sem kerültek, mert ők … csak….küzdöttek!

Ez természetesen irigységet fog kiváltani belőlük, és nem fogják kedvelni Hamiltont.

Emlékszem, hogy amikor először hasonló dolog történt (1992 végén), Damon Hillt rengeteg bírálat érte. Sokan fel voltak háborodva azon, hogy a harcos F3000-ből valaki csupán az apja nevét lovagolva legyen kijelölve a Forma-1-re, miközben Naspetti vagy Ch. Fittipaldi agyba-főbe verte a mezőnyt, Hillestül együtt.

Azt is írták Damon Hillről, hogy valójában nem autóversenyző, csak egy motorversenyző. 1993-ban megkapta a verhetetlen Williams-Renault kocsit, és jól emlékszem, mindannyian értetlenül álltunk ez előtt. Hillnek szerencséje is volt, mert Prost nem akart erős csapattársat, és neki kellett Damon Hill, ezzel tulajdonképpen lebecsülte őt.

A Nemzeti Sport így jellemezte: “Damon, fakanállal a kezében”. (De ne haragudjunk Prostra, amiért előre dörzsölte a markát, mert a saját egójának engedve Senna is pontosan ugyanilyen volt, Senna sem fogadta el a tehetséges és gyors Warwickot csapattársnak, hanem megzsarolta a Lotus főnökét, a csetlő-botló japán Nakadzsimáért)

Ez a jelenség zavarba ejtő, és méltatlan az elmúlt korok született tehetségeivel szemben. A természetes módja a felemelkedésnek másféle. Ez a trend lehet az elanyagiasodó jelen másféle, újabb, “kell-nem kell, de viseljük el” igazsága – ezért számomra visszatetsző, mert méltatlan Ronnie Petersonhoz, Gilles Villeneuve-höz, Nigel Mansellhez, de akár Alonsóhoz vagy Raikkonenhez is. Ők mindannyian becsületesen végigjárták a ranglétrát, (pl. Peterson két évvel régebbi típusú Lotusban is győzni tudott) végigküzdöttek minimum egy szezont közepes vagy még rosszabb kocsikban. Azokból nézve a Forma-1 sokkal idegesítőbb arcát mutatja. Vajon milyen érzés lehetett Alonsónak egy Minardiban ülve ismerkednie a pályákkal, és a lekörözéseket elviselnie?

Egy idei McLarenben még hibázni is lehet, akár 4-5 körönként egyet-egyet, mert még akkor sem veszélyezteti őt a hiába igyekvő középmezőny! Vajon Raikkönen a Sauberben anno megengedhette magának, hogy hibázzon? Nem, mert még tanulóvezetőnek számított a mezőnyben, “felülbélyegzett szuperlicence” volt, és ha elfékezett egy kanyart, máris lapáton érezhette magát…

Clive Barker nagy sikerű könyvében (Korbács) a díjnyertes galamb ezért szökik el a gazdájától, és vállalja a szabad életet, mert sejti, hogy a mindennapi betevő édesebb, ha azt fáradtsággal szerzi be…

Van a világnak rendje. Akár tetszik, akár nem.
Voltak, vannak, és nagyon remélem, hogy lesznek is még osztályok az iskolákban, amelyek igenis rendet tudnak tenni, a tananyag nehézségi fokait rendszerezve – nem kezdheti valaki az általános iskolát rögtön a 2. osztálytól.

Ha sorba kell állnunk , kedves polgártársak – mondjuk kürtőskalácsért, akkor senki sem mehet a sor elejére, csak mert ő megbeszélte még tizenéves korában Ron Dennisszel… Itt egy kicsit többről van szó, mint egy ügyes, gyors brit autóversenyzőről.

Egy másik jelenséggel van a baj, ami egy időben mutatkozik meg. Azzal a jelenséggel, hogy jó pénzért bárki Forma-1 pilóta lehet, miközben a felszaporodott utánpótlás-nevelő kategóriák szinte ontják a valódi tehetségeket. Csapatok mennek tönkre, igazi nagybetűs csapatok, mint a Lotus, a Tyrrell, a Jordan. Már alig tudnak 20 indulót számolni. Közel az idő, amikor szultánok és drogbárók gyerekei fognak Forma-1-ezni, az igazi, született tehetség, potenciális Forma-1- világbajnok pedig egészen taxisofőrig felviheti…

Hiába na, én még a régi iskola embere vagyok. Számomra egy kézzel készített rajz ezerszer többet ér, mint amit számítógéppel nyomtatnak – mert előbbinek lelke van, benne van az utánozhatatlan, az egyedi Ember.

Szeretem a rendet, és ha valaminek értelme van. Arra gondolok, hogy ha fel akarok menni az esztergomi bazilikába, akkor ott legyenek lépcsőfokok. Megállhatok rajta, előre is nézhetek, felfelé de lefelé is. Legyen folyamata a dolgoknak.

Ha veszem a fáradtságot, hogy felmenjek a Hua-Sanra (szent hegy Kínában), és mondjuk két nap alatt megmászom a temérdek lépcsőt, a csúcs elérésének lesz utánozhatatlan sikerélménye. Aztán ott egy igazoló pecsétet kérni. Ezek után az egyszeri ember JOGOSAN elvárja, hogy akkor ne lehessen kerülőutat vásárolni, helikopterrel felmenni, és úgy pecsétet venni – majd azzal dicsekedni. Ez szerintem gusztustalan.

Értik már? Arról van szó, hogy a kajak-kenu világbajnokságon ne indulhassak el motorcsónakkal. Arról is van szó, hogy ne vehessenek jogosítványt pénzért, mert az csalás, méltatlan, és felelőtlen dolog a többiekkel szemben.

Ez utóbbival persze mindenki egyetért.
Talán még Lewis Hamilton is!