Amennyiben Kínában problémamentes hétvégét teljesít, a Lotus képes lesz arra, hogy harcba szálljon a McLaren Mercedes alakulatával – nyilatkozta a brit istálló tulajdonosa, Gerard Lopez, aki szerint csapatának jó esélye van arra, hogy az élmezőny egyik legjobbjává váljon az idei esztendőben.
Amennyiben Kínában problémamentes hétvégét teljesít, a Lotus képes lesz arra, hogy harcba szálljon a McLaren Mercedes alakulatával – nyilatkozta a brit istálló tulajdonosa, Gerard Lopez, aki szerint csapatának jó esélye van arra, hogy az élmezőny egyik legjobbjává váljon az idei esztendőben.
Bár a Lotus versenyzői jól szerepeltek az előszezoni teszteken, illetve az eddig lefutott két időmérőn is bizonyították, az E20-as versenyautó tempója több mint ígéretes, eddig nem sikerült kiemelkedően szerepelniük a versenyeken, mivel úgy Ausztráliában, mint Malajziában problémákkal találták szemben magukat.
Gerard Lopez elárulta, a csapatot az elmúlt esztendőben egyértelműen visszavetette Robert Kubica elveszítése, ám idén képesek lehetnek arra, hogy a legjobbakkal szálljanak harcba.
„Azt mindig mondtam, hogy Robert kiesése miatt gyakorlatilag egyéves lemaradásban vagyunk” – nyilatkozta Lopez.
„Persze a tervben sosem határoztuk meg, hogy mikor szeretnénk világbajnoki címet nyerni, de szerettünk volna egy stabil csapatot, mely képes megküzdeni érte. Az, hogy nyerünk-e, vagy sem, nagyon sok dolgon múlik, de azt kell mondjam, elég jó helyzetben vagyunk.”
A szakember elmondta továbbá, idén nem szeretnének lemaradni a fejlesztési versenyben, így meggyőződésük, hogy a következő futamokon az élmezőnyben harcolhatnak majd.
„Mindenki a megfelelő irányba dolgozik, az autónk pedig gyors, ez megkérdőjelezhetetlen. És most még keményebben nyomjuk, hiszen egy nagyon agresszív fejlesztési programunk van, és szeretnénk, ha tartani tudnánk a lépést a minket körülvevő csapatokkal.”
„Egy kicsit lassabbak vagyunk a McLarennél, még ha Kimi azt is mondja, hogy a sebessége megvolt ahhoz, hogy megszerezze a rajtelsőséget Malajziában, viszont vétett két apró hibát.”
„Szóval úgy hiszem, ott vagyunk, egy kicsivel talán lemaradva a McLarentől. De azt gondolom, vagyunk olyan jók, mint az őket követő csapatok, ha nem jobbak.”
Lopez persze tudja, ahhoz, hogy versenyzői a maximumot tudják nyújtani, szükség lesz a stabilitásra, illetve arra, hogy ne merüljenek fel olyan problémák, mint az évad első két versenyhétvégéjén.
„Szeretnénk végre egy normális hétvégét, szeretnénk, ha végre nem kéne változtatni egyik autón se. Szerintem Romain is szeretné már megmutatni, mire is képes. A sebessége megvan, de azt még bizonyítani akarja, hogy versenykörülmények között is helytáll. Ha végre lenne egy sima hétvégénk, akkor megmutathatnánk, hogy mire is jó a tempónk, és jó sok pontot szerezhetnénk.”