A McLaren Forma-1-es csapatának versenyigazgatója, Eric Boullier bevallotta, tart attól, hogy a wokingi gárda múlt hétvégi gyenge formája tovább folytatódik majd.
A McLaren Forma-1-es csapatának versenyigazgatója, Eric Boullier bevallotta, tart attól, hogy a wokingi gárda múlt hétvégi gyenge formája tovább folytatódik majd.
A patinás angol istálló remek teljesítményt nyújtott az évad első versenyén, Ausztráliában, Kevin Magnussen és Jenson Button is dobogót érő pozícióban zárt ugyanis.
Malajziában azonban fordult a kocka, a McLaren versenyzői küszködtek, és esélyük sem volt arra, hogy az élmezőnyben harcoljanak.
Bár Jenson Button szerint a maláj versenypálya egyáltalán nem feküdt a McLaren autójának, Eric Boullier, a gárda versenyigazgatója aggódik amiatt, folytatni fogják vesszőfutásukat.
„Nem hinném, hogy egyszeri esetről van szó, ez a probléma” – idézi a francia szavait az AUTOSPORT című szaklap.
„Melbourne után azt mondtuk, elégedettek vagyunk az eredménnyel, hiszen meglehetősen opportunisták voltunk. Viszont nyilvánvalóan tudtuk, hogy a többiek fel fognak zárkózni, ha elkezdik finomhangolni az egyensúlyt, a rugózást, és minden mást autóikon, főleg az elektronikai dolgokat. És pontosan így is lett.”
Boullier hozzátette, a sepangi hőség és magas páratartalom hozzájárult a McLaren szenvedéséhez, ezért meg is lepődött azon, milyen kevés kiesé volt a versenyen.
„Ez egy lefelé mutató spirál, ha nagy a hőség. Ha nincs meg a kellő leszorítóerőnk, egyre jobban elkezdünk csúszkálni, ebben az esetben pedig a gumik jobban felhevülnek. Ha pedig átlépjük a határt a hőmérsékletekre vonatkozóan, bajba kerülünk.”
„Pontosan ez történt velünk. Nagy volt a forróság, és egyszerűen küszködtünk a tapadás hiányával. Furcsa mód nem volt sok megbízhatósági probléma Malajziában, és bár igaz, hogy Melbourne-ben remekül bejött az a stratégia, hogy a megbízhatóságra fókuszáltunk, itt nem volt kifizetődő, hiszen az autók többsége eljutott a kockás zászlóig.”
„Tudjuk, hogy teljesítmény tekintetében komoly felzárkózásra van szükség részünkről, agresszíven kell fejlesztenünk az autót.”