A McLaren Mercedes még az idei szezon vége előtt tesztlehetőséget biztosít Paul di Restának, hogy négy napon át készülhessen az utolsó versenyekre, ahol hatalmas küzdelem lesz közte és a Ferrari között az élen.

A 22 éves skót pilóta, aki jelenleg a második helyen áll a Német Túraautó Bajnokságban (DTM), kedden és szerdán gördülhet pályára az egyik MP4/23-as modellel Silverstone-ban, majd a hónap végén, október 20-21-én ismét volán mögé ülhet.
A McLarennek a körökkel sem kell spórolnia, ugyanis di Restát a – szabályok által engedélyezett – fiatal versenyzők tesztelésére fenntartott tesztprogramja keretében küldi pályára, ahol a megtett kilométerek, és az elhasznált abroncsok száma nem számít bele a tesztlimitbe.
A rivális Ferrari egyébként a múlt héten teljesítette utolsó tesztnapját az idei szezonban, mikor Andrea Bertolinit – mint újonc versenyzőt – küldte pályára Fioranóban.
A csapatoknak az idei évben négy extra napjuk van arra, hogy tesztlehetőséget biztosítsanak az újonc versenyzőknek. Újoncnak pedig az számít, aki nem töltött négy napnál többet Forma-1-es autó volánja mögött az elmúlt 24 hónapban.