Azt követően, hogy fordítani tudott a helyzeten, és visszatért az élmezőnybe, a McLaren már magabiztosabban várja a jövő évet, mikor ismét harcba akar szállni a világbajnoki címért. A vezetőség azonban tisztában van azzal, hogy egy percig sem szabad lazítaniuk.
Azt követően, hogy fordítani tudott a helyzeten, és visszatért az élmezőnybe, a McLaren már magabiztosabban várja a jövő évet, mikor ismét harcba akar szállni a világbajnoki címért. A vezetőség azonban tisztában van azzal, hogy egy percig sem szabad lazítaniuk.
A wokingi gárda borzalmasan gyengén kezdte a szezont, és már azt fontolgatta, hogy leállítja idei autója fejlesztését, és átcsoportosítja erőforrásait a jövő évi modellre.
A vezetőség azonban nagyon helyesen úgy döntött, továbbra is az idei autóra fekteti a főbb hangsúlyt, aminek meg is lett az eredménye, hiszen Lewis Hamilton megszerezte a csapat idei első győzelmét a Hungaroringen.
“Ha még mindig a mezőny végén tapogatóznánk, miközben hamarosan kiadjuk a jövő évi autót – amire a következő hónapban sor fog kerülni –, akkor sokkal, de sokkal jobban aggódnék” – idézte a csapat ügyvezetőjét, Jonathan Neale-t az Autosport.
“Azonban semmilyen tekintetben nem vagyunk önelégültek. Fel kell ismernünk, hogy az autónkban ott lapul a KERS, ami legalább 3 tizedet jelent, és egy kiváló motorcsomaggal rendelkezünk.”
“Ha összehasonlítom, hogy a többi csapat autója hol áll, akkor tisztán látszik, hogy bár egy versenyképes csomagunk van, nem mi vagyunk a mérce a váz és az aero teljesítmény terén.”
“Éppen ezért nem szabad a babérjainkon ülni, továbbra is nagyon keményen kell dolgozni azon, hogy javulást érjünk el ezen a téren az idei autón, és azt átmentsük a jövő évre.”
Neale azt is elmondta, hogy beigazolódott korábbi feltételezése, miszerint nem vétettek alapvető hibát az idei autó tervezése és fejlesztése közben.
“Bizonyosságot nyert, amit a szezon elején mondtam, miszerint semmi rosszat nem tettünk az autóval, mindössze nem dolgoztunk eleget” – magyarázta a szakember, aki dicsérő szavakkal illette a csapat dolgozóit, akik éjt nappallá téve azon dolgoztak, hogy fordítani tudjanak a helyzeten.
Ez pedig nagyon fontos volt, mert azzal, hogy a szabályok csak minimálisan változnak a jövő évben, az új versenygépek az ideiek továbbfejlesztései lesznek.
“A csomag alapvető aerodinamikája változatlan marad. A nagy változások az autó súlya lesz, ugyanis a tankolás betiltásával, az egész versenytávra elegendő üzemanyagot kell a tankba tölteni a versenyek elején” – folytatta Neale.
“Illetve a jármű dinamikája is megváltozik, mivel keskenyebbek lesznek az első gumik, mellyel a súlyeloszlást és az erőhatásokat külön kell majd kezelni. Azonban az aerodinamika lényege a jelenlegi technológiára épül majd.”