A McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier elárulta, megérti, hogy világbajnok versenyzőjük, Jenson Button kényelmetlenül érzi magát a jelenlegi helyzetben, hiszen nem tudja, hogy a csapatnál maradhat-e 2015-ben.
A McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier elárulta, megérti, hogy világbajnok versenyzőjük, Jenson Button kényelmetlenül érzi magát a jelenlegi helyzetben, hiszen nem tudja, hogy a csapatnál maradhat-e 2015-ben.
Mind a brit pilóta, mind újonc csapattársa, Kevin Magnussen a wokingi gárda döntésére vár, miközben a pletykák szerint nagy esély van arra, hogy Fernando Alonso visszatér a patinás angol istállóhoz.
Amikor a McLaren csapatfőnöki teendőit ellátó Eric Boulliert arról faggatták, vannak-e kétségei afelől, hogy Buttont aggasztja a bizonytalanság, a szakember így felelt: „Nincsenek.”
„Természetesen megértem, hogy talán kényelmetlenül érzi magát ebben a helyzetben és aggódik a jövője miatt. De hangsúlyozom, én a McLaren Racingért felelek és a csapat érdekeit kell szem előtt tartanom – ebben a tekintetben pedig a versenyzők nagyon fontosak.”
„Természetesen erősen fontolgatjuk, hogy még sokáig megtartjuk Jensont, de továbbra is vizsgáljuk, hogy mit is szeretnénk tenni versenyzőpárosunkkal, amint minden információ a kezünkben van.”
Boullier cáfolta, hogy Buttonnak bizonyítani kellene a bajnokság hátralévő versenyein, és reményei szerint a csapat még a szezonzáró előtt bejelentést tehet.
„Pontosan ismerjük Jenson értékeit. Ő egy világbajnok, egy világklasszis versenyző.”
„Remélem, hogy még az évad vége előtt döntünk versenyzőkérdésben. Való igaz, hogy egy kicsit több időt vesz igénybe, de igen, ettől függetlenül még a bajnokság vége előtt szeretnénk bejelentést tenni.”