A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh ugyan egyértelműen nem akarta bejelenteni, hogy változatlan felállással vágnak majd neki a következő idénynek, mégis jelezte, hogy nincs szándékukban lecserélni versenyzőiket.
A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh ugyan egyértelműen nem akarta bejelenteni, hogy változatlan felállással vágnak majd neki a következő idénynek, mégis jelezte, hogy nincs szándékukban lecserélni versenyzőiket.
Jenson Button a hétvégi Belga Nagydíjon elhintette, hogy még nem kezdte meg a tárgyalásokat csapatával, jóllehet jelenleg is érvényben lévő szerződése az év végén lejár.
Megbízható források szerint a McLarennek opciója van Buttonra 2014-re, melyet abban az esetben tud érvényesíteni, amennyiben hozta azokat azt a teljesítményszintet, amit vállal versenyzőjének még 2011-ben, mikor újabb két évvel hosszabbítottak.
Sergio Perez idén érkezett a csapathoz a Mercedehez távozó Lewis Hamilton helyére, miután csak két szezont húzott le a Sauber istállónál.
Bár Whitmarsh nem kívánta megerősíteni jövő évi felállásukat, elmondta, hogy semmi okuk nincsen arra, hogy változtassanak.
„Azt hiszem, hogy a srácaink megérdemelnek még egy évet” – mondta a szakember. „Elég jó munkát végeztek, és jó párost alkotnak. Egy jobb McLarent érdemelnének jövőre, és ez az, amit remélünk, hogy meg tudunk majd adni nekik.”
Míg Perez helye szinte biztosnak mondható, Button nem úgy tűnik, aki el akarná hagyni a csapatot.
„Jövőre is itt akarok lenni, de a csapattól még nem hallottam semmit, így a bejelentésre még várni kell” – mondta a brit pilóta Belgiumban.