Úgy tűnik, a gazdasági világválság tényleg összehozza a forma-1-es mezőnyt, sőt még az egykori ellenségeket is, hiszen míg évekkel ezelőtt még egymás fejét követelték a kémügy miatt a bíróságon, a Ferrari a múlt héten a McLaren vendégszeretetét élvezhette.

Történt ugyanis, hogy a Ferrari szóvivője, Luca Colojanni meghívást kapott a McLaren istállótól, és látogatást tehetett a brit gárda wokingi főhadiszállásán, ahol előtte még soha nem járt az olaszok alkalmazásában álló személy.
“Természetesen egy igen furcsa érzés volt” – idézte Colojannit az autosport.com.
“Ha 12 hónappal korábban azt mondja nekem valaki, hogy ez fog történni velem, annak biztosan nem hiszem el.”
Colojanni egyébként nem csak azért utazott Wokingba, hogy körülnézzen a rivális csapat bázisán, ez egy extra program volt azelőtt, hogy találkozott volna a McLaren leköszönő félben lévő csapatvezetőjével, Ron Dennisszel, és marketing-igazgatójával, Ekrem Samival, akikkel a sport jövőjéről beszélgetett.
A Ferrari sajtósa azonban nem hagyta ki, hogy ne jegyezze meg: a maranellói bázisukon található trófeagyűjtemény jóval nagyobb, mint amit a wokingi főhadiszálláson látott.