Pedro de la Rosa a tesztek utolsó napján is az élen tartotta a McLarent az olaszországi Monzában. A wokingi alakulat spanyol tesztpilótáját négy ezreddel lemaradva követte a ferraris Massa, aki mögött Kubica végzett a BMW Sauberrel.
Pedro de la Rosa a tesztek utolsó napján is az élen tartotta a McLarent az olaszországi Monzában. A wokingi alakulat spanyol tesztpilótáját négy ezreddel lemaradva követte a ferraris Massa, aki mögött Kubica végzett a BMW Sauberrel.
A McLaren stílusosan fejezte be az e heti, egy nappal meghosszabbított tesztprogramot Monzában, ahol az utolsó edzésnap is az élen végzett. De la Rosa azonban mindössze négy ezreddel múlta felül a második pozícióban végző Felipe Massát, ami azt bizonyítja, hogy minimális a különbség a két bajnoki esélyes között.
A Renault és a Spyker kivételével az összes csapat Monzában maradt, hogy a tegnapi esős nap után ismét pályára gördülhessen. Ugyan ma is vizes pálya fogadta a versenyzőket, délután már teljesen száraz volt az aszfalt, így a csapatok tovább tudták folytatni a felkészülést a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Olasz Nagydíjra.
A két bajnoki esélyes, a Ferrari és a McLaren javarészt a hosszú etapokon dolgozott, majd késő délután egy-két különleges beállítást is kipróbált az olasz ringen. Végül aztán de la Rosa 1:23.285-ös idejével négy ezredet vert Massára, akinek be kellett érnie a második hellyel.
Robert Kubica a harmadik helyre repítette a BMW Saubert, akit Nico Rosberg követett a Williamsszel. A német versenyző napja azonban nem volt problémamentes, mert egy motorhiba miatt idő előtt be kellett fejeznie a délutáni tréninget.
Jenson Button az előkelő ötödik helyre hozta be a Hondát, akit Vitantonio Liuzzi követett a Toro Rossóval. Az olasz versenyző miatt a délután folyamán egy alkalommal előkerült a piros zászló, mikor autója váratlanul megállt a pályán.
Ralf Schumacer miatt is meg kellett állítani a tréninget, mikor az elektronika figyelmeztető jelzését követően leparkolta Toyotáját a pályán.
Teszteredmények
Monza, negyedik nap:
Poz. Pilóta Csapat Idő Kör
1. de la Rosa McLaren-Mercedes (B) 1:23.285 55
2. Massa Ferrari (B) 1:23.289 67
3. Kubica BMW-Sauber (B) 1:23.575 68
4. Rosberg Williams-Toyota (B) 1:23.962 94
5. Button Honda (B) 1:24.537 61
6. Liuzzi Toro Rosso-Ferrari (B) 1:24.760 79
7. R.Schumacher Toyota (B) 1:24.837 39
8. Coulthard Red Bull-Renault (B) 1:25.185 69
9. Davidson Super Aguri-Honda (B) 1:25.416 104Az eredmények nem hivatalosak