A McLaren Mercedes vezetősége határozottan cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint a Ferrari szellemi tulajdonában lévő információkat is felhasznált idei versenygépe tervezésénél és építésénél.
A McLaren Mercedes vezetősége határozottan cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint a Ferrari szellemi tulajdonában lévő információkat is felhasznált idei versenygépe tervezésénél és építésénél.
A Ferrari azzal gyanúsította meg egykori technikai igazgatóját, Nigel Stepney-t, hogy titkos információkat adott át a McLarennek, ugyanis a wokingi alakulat főtervezőjénél, Mike Coughlannél tartott házkutatás során bizonyítékokat talált a brit rendőrség.
Bár a McLaren nem nevezte meg a gyanúba keveredett szakemberét, a vezetőség hivatalos közleményében megerősítette, az eljárás idejére felmentette alkalmazottját a munka alól.
Eközben a brit gárda szerdai közleményében kijelentette, a belső vizsgálatok megerősítették, hogy nem használtak fel a Ferraritól származó információkat az idei autójuk tervezésénél, és semelyik másik csapattól sem kaptak titkos adatokat.
“A 2007. július 3-án kiadott hivatalos közleménye után, a McLaren egy mélyreható vizsgálatot indított, mely egyértelműen bizonyította, hogy nem használt fel a Ferraritól származó információkat idei autója tervezésénél, tehát nem jutottak el a titkos adatok az új autón dolgozókhoz” – állt a közleményben.
A McLaren továbbá saját maga kérvényezte, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vizsgálja át autóját.
“A McLaren a FIA és a Ferrari szakértőivel együtt vizsgálja az ügyet, és hogy elejét vegye a pletykáknak, kérvényezte a FIA-nál, hogy vizsgálja át idei versenyautóját, és tisztázza a csapatot a felmerült vádak alól” – olvasható a közleményben.