A McLaren Mercedes nem tervezi, hogy élesben is beveti a Német Nagydíj előtti tesztprogramon kipróbált vadonatúj, hosszított motorborítást, mert a vezetőség elmondása szerint az nem bizonyult komolyabb előrelépésnek.
A McLaren Mercedes nem tervezi, hogy élesben is beveti a Német Nagydíj előtti tesztprogramon kipróbált vadonatúj, hosszított motorborítást, mert a vezetőség elmondása szerint az nem bizonyult komolyabb előrelépésnek.
A wokingi alakulat a hockenheimi teszten próbálta ki először a Red Bull által kitalált cápauszony-szerű motorborítást, azonban annak ellenére, hogy szinte már a teljes mezőny használja az új elemet, ők egyelőre biztosan nem tervezik bevetni azt a versenyen.
A McLaren F1 ügyvezetője, Martin Whitmarsh elmondta, csapata most más területekre összpontosít.
“Elsődleges célunk az volt, hogy javítsunk az autó hátsó felén, azonban arra a következtetésre jutottunk, hogy amennyi előnyt, annyi hátrányt is jelent” – mondta Whitmarsh az új motorborításról. “Ahogy azt láthatják, egy elég nagy felületű elemről van szó, ami nagyon érzékeny a keresztirányú szélmozgásra.”
“Autóink hátsó stabilitása amúgy is rendben van, és a hosszított motorborítás tesztelése közben begyűjtött adatok kielemzése után úgy éreztük, hogy az nem jelent komolyabb előnyt számunkra. Éppen ezért, most nem erre kell koncentrálnunk.”
Whitmarsh azonban elmondta, a McLaren továbbra is keményen fejleszti idei autóját, aminek keretén belül új elemeket vetnek majd be a következő versenynek helyet adó Valenciában.
“Két 50km-es tesztet hajtunk végre a következő verseny előtt, és tovább folytatjuk az autó fejlesztését, új elemek bevetésére készülünk” – mondta a szakember.
“Szimulációs és fejlesztési osztályunk folyamatosan gyártja az új elemeket, mi pedig eldöntjük, bevetjük-e azokat a versenyen. Nem fedjük fel, melyek azok, azonban biztos vagyok benne, hogy néhány új elem bekerül majd az autóba a következő futam pénteki tesztjén.”