Eric Boullier versenyigazgató szerint a McLaren csapatánál kulturális változásokra van szükség annak érdekében, hogy az istálló visszataláljon a győztesek útjára.
Eric Boullier versenyigazgató szerint a McLaren csapatánál kulturális változásokra van szükség annak érdekében, hogy az istálló visszataláljon a győztesek útjára.
A wokingi gárda számára ugyan jól indult a szezon Ausztráliában – mindkét versenyzője dobogós eredménynek örülhetett –, ám hamar nyilvánvalóvá vált, idei autója egész egyszerűen nem elég versenyképes ahhoz, hogy a győzelmekért szálljon harcba.
A McLarenre Ausztriában a szezon egyik kulcshétvégéje vár, számos újítást pályára visz ugyanis a csapat, melyektől komoly előrelépést vár.
Eric Boullier, az istálló versenyigazgatója azonban úgy véli, kulturális változásokra is szükség lesz ahhoz, hogy ismét futamokat nyerjenek, a McLarennél ugyanis az elmúlt években túlságosan is a mérnöki munkára koncentráltak a versenyzés helyett.
„A McLaren már hosszú ideje csinálja ugyanazt – talán túl hosszú ideje” – mondta a francia szakember.
„Most ideje egy kis felfrissülésnek. Ron [Dennis] szavait használom, aki úgy fogalmazatott, egy versenyistállóból mérnöki gárdává vált a csapat. Veszítettünk némi rugalmasságot, és talán elveszítettük a képességünket arra is, hogy kívül szemlélődjünk.”
„Márpedig, ha valaki jobb nálad, meg kell értened, miért, ahelyett, hogy saját magunkat nézegetjük a tükörben, és arra számítunk, hogy majdcsak megjavulnak a dolgok.”
„Van egy kis kulturális változás csapaton belül. A McLaren aerodinamikai osztályán drasztikus változások történtek, és úgy vélem, most egy új stratégia zajlik nálunk, egy új vezetés annak érdekében, hogy ott legyünk, ahol lennünk kell.”
„Ez lesz az első lépés, melyet majd a többi követ: megpróbálunk nyerni, és világbajnokok lenni.”