A McLarennél tudják, lecsúsztak a konstruktőri 4. helyről - F1VILÁG.HU

A McLarennél tudják, lecsúsztak a konstruktőri 4. helyről

HIRDETÉS
Nehezen kezdődött a 2023-as Forma-1-es idény a McLaren számára, az istálló vezérigazgatója, Zak Brown azonban azt reméli, össze tudják kapni magukat, és a bajnokság második felében már a négy legerősebb csapat között lesznek.

A patinás brit istállónál nagy változások történtek az élen, hiszen Andreas Seidl csapatfőnök helyét Andrea Stella vette át. Az pedig már hamar kiderült, a csapat új, MCL60-as kódjelű versenyautója nem lesz elég erős ahhoz, hogy a dobogós helyekért harcoljon rendszeresen – ahogyan azt a wokingiak az idény előtt célul tűzték ki. Brown azt mondja, pontosan tudja, a konstruktőri 4. hely megszerzésére nemigen van esélyük, abban azonban bízik, hogy az évad második felében jelentős előrelépéseket tudnak majd tenni.

„Szerettünk volna a top 4-ben lenni az idei bajnokságban, de mire felvesszük az ő tempójukat, addigra már akkora lesz a pontelőnyük, hogy feltehetően nem fogjuk tudni áthidalni” – magyarázta a szakember az F1 Nation podcastben. „Szóval a reális az, hogy az ötödik helyért harcolunk az Alpine-nal, és a többiek sincsenek nagyon lemaradva.”

„A célunk az, hogy az év végére a top 4-ben harcoljunk, de mivel ellenfeleink előnybe kerültek, mi pedig lassan kezdtük az évet, valószínűleg nagy falat lenne megszerezni a 4. helyet. Az 5. pozícióért harcolunk, a célunk pedig az, hogy az év végére a legjobb 4 között harcoljunk, és aztán jövőre jobb autóval rukkoljunk elő az év elején.”

Brown hozzátette, a csapat idei autójának bőven vannak gyengeségei, ám reméli, azok a fejlesztések, melyek néhány hét múlva bemutatkoznak, jó irányba terelik majd az istállót.

„Azt gondolom, a versenyautók igazán temperamentumosak tudnak lenni karakterisztikájukat tekintve, és nyilvánvaló, hogy az összes nagyszerű versenyautó minden körülmény közepette jó” – fogalmazott a szakember. „Nekünk egy olyan autónk van, amely nem szereti a hőséget, ezért eléggé be voltunk korlátozva Miamiban, mivel forróság volt, ráadásul új volt a pálya, szóval hiányzott a tapadás is. Szóval a miami egy kicsit olyan pálya volt, mint a bahreini, ami egyszerűen nem feküdt az autónknak.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

A McLarennél tudják, lecsúsztak a konstruktőri 4. helyről
Úgy néz ki, Tsunoda év végén tesztelhet a Red Bull-lal
Verstappen visszautasítja a kritikákat: Ez a Forma-1, nem óvoda!
Piastri: Lesznek kérdései a McLarennek az FIA felé a hétvégi döntések kapcsán
Ferrari: Az austini siker nem jelenti azt, hogy Mexikóban is gyorsak leszünk!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!