Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója elárulta, csapata minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a jövőben ne forduljanak elő olyan stratégiai baklövések, mint a múlt hétvégi Magyar Nagydíjon.
Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója elárulta, csapata minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a jövőben ne forduljanak elő olyan stratégiai baklövések, mint a múlt hétvégi Magyar Nagydíjon.
A wokingi gárda világbajnok versenyzője, Jenson Button csupán tizedikként zárta a vasárnapi futamot, noha a verseny elején, az első kerékcserék után még a második helyen autózott.
A McLarennél a futam ezen szakaszában még esőt vártak, így nem cserélték le abroncsaikat slick-gumikra, Buttonnak így a futam során eggyel többször kellett kilátogatnia a bokszba – a várt eső ugyanis nem érkezett meg.
A wokingi gárda a futam után a hibás radaradatokra fogta a baklövést, Eric Boullier versenyigazgató azonban elárulta, mindent megtesznek azért, hogy javítsanak ezen a fronton is.
„Reflektálnunk kell minderre, ki kell találnunk, miért történt így, mert nem szeretnénk, ha újra előfordulna” – mondta a szakember.
„Azt hiszem, valahogy egyszerűbbé és gyorsabbá kell tennünk ezeket a döntési folyamatokat. A hétvégén történtek rámutatnak arra, min is kell javítanunk, így a jövőben könnyebb lesz majd döntéseket hoznunk.”