A Mercedes-Benz sportigazgatója, Norbert Haug elmondta, a német autógyártó sem támogatja az egységes motorok bevezetését a Forma-1-ben, és abszolút egyetért a Toyota illetve a Ferrari nézeteivel ebben a kérdéskörben.

Azt követően, hogy a Toyota és a Ferrari is jelezte, kiszállhatnak a Forma-1-ből, ha bevezetésre kerülnek az egyenmotorok a 2010-es idénytől, a Mercedes is csatlakozott azok táborához, akik nem kérnek az egységes motorokból.
“Nem gondoljuk, hogy az egyenmotorok elfogadhatóak lennének a gyártók részéről” – mondta Haug az Auto Motor Und Sport-nak adott nyilatkozatában.
“Meggyőződésünk, hogy a Forma-1-nek továbbra is technológiai kihívásnak kell maradnia, bár az elmúlt években egyre jobban megkötötték a kezünket. Azonban bízom benne, hogy hamarosan megoldást találhatunk a kialakult helyzetre, de egy biztos, mindenkinek fel kell készülnie arra, hogy kompromisszumok nélkül nem jutunk előre.”
Eközben a BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen is megszólalt, aki úgy véli, az FIA hamar be fogja látni, hogy nincs helye az egységes motoroknak a Forma-1-ben.
“Nem számítunk arra, hogy egységesítik a motorokat a jövőben” – mondta a német szakember a DPA hírügynökségnek.