A Mercedes-Benz Motorsport igazgatója, Norbert Haug örül annak, hogy Nico Rosberg lesz az egyik versenyzőjük a következő szezonban, mert úgy érzi, a német pilótának mindene megvan ahhoz, hogy felérjen a csúcsra az F1-ben.
A Mercedes-Benz Motorsport igazgatója, Norbert Haug örül annak, hogy Nico Rosberg lesz az egyik versenyzőjük a következő szezonban, mert úgy érzi, a német pilótának mindene megvan ahhoz, hogy felérjen a csúcsra az F1-ben.
A német autógyártó alig egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy többségi tulajdonrészt szerzett a Brawn GP-ből, és jövőre gyári csapatként, Mercedes Grand Prix néven folytatja a versenyzést a Forma-1-ben.
A csapat bázisa továbbra is Brackley-ben marad, ahol már javában folyik az idei világbajnok autó alapjaira épülő jövő évi modell fejlesztése, aminek egyik példányát már biztos, hogy Rosberg fogja vezetni.
“Hosszú ideje figyelemmel követem versenyzői karrierjét” – mondta Haug a német pilótáról, akinek csapattársa még nem ismert.
“Jól ismerem Keke (Rosberget, az édesapát), és az ő pályafutását is figyelemmel kísértem, ami jól mutatja, milyen idős vagyok. Gyerekkora óta ismerem Nicót, azonban nem ez az oka annak, hogy most nálunk versenyez.”
“Első gokart versenye óta lenyűgöző teljesítményt nyújt, amit figyelemmel kísértem – persze abban az időben mi segítettünk a srácoknak, Lewis Hamiltonnak és Nico Rosbergnek az MBM Mercedes-Benz McLaren gokart csapat keretén belül.”
“Aztán Nico a DTM (Német Túraautó Bajnokság) betétprogramjába, a Formula BMW ADAC bajnokságba ment, ahol mindent megnyert, majd nekünk versenyzett Mercedes motorral az F3-ban. Nemrégiben pedig komoly eredményeket ért el a GP2-ben.”
“Minden kategóriában, ahol elindult, fantasztikusan szerepelt, és élete első forma-1-es versenyén a leggyorsabb kört megfutotta. Sokra képes, és ez volt az oka annak, hogy leszerződtettük.”
“Kivételes munkát végzett a Williams-Toyota színeiben az idei évben, és néhány kiváló versenyt futott, például mikor a 15. pozícióból rajtolva, a negyedik helyen ért célba a Nürburgringen.”
“Szinte mindig célba hozta az autót, nem hibázott sokat, jó sebességet diktált az időmérőkön, szóval nagyon sok oka volt annak, hogy mellette tettük le a voksunkat.”
Rosberg eddigi forma-1-es pályafutása alatt még nem tudott győzelmet aratni, ehhez a nagy botrányt kavart tavalyi Szingapúri Nagydíjon került a legközelebb, ahol Fernando Alonso mögött a második helyen végzett.
A német pilóta azonban komoly célokkal vág neki 2010-nek: “Legalább versenyeket akarok nyerni, és aztán majd meglátjuk. Még néhány hónapot várnunk kell arra, hogy meglássuk, milyen az új autó, de magabiztos vagyok, hogy erős lesz a csomagunk.”
A mai bejelentés történelmi jelentőségű, hiszen legutóbb 1955-ben volt német pilótája a Mercedesnek a Forma-1-ben.