Nico Rosberg a vasárnapi Spanyol Nagydíjon idén már második alkalommal rajtolhat majd a pole pozícióból. Mellőle csapattársa, Lewis Hamilton indulhat. A második sorba Vettel és Räikkönen kvalifikálta magát.
Nico Rosberg a vasárnapi Spanyol Nagydíjon idén már második alkalommal rajtolhat majd a pole pozícióból. Mellőle csapattársa, Lewis Hamilton indulhat. A második sorba Vettel és Räikkönen kvalifikálta magát.
A péntek délelőtti edzéssel ellentétben szombat délután nem kellett esőtől tartania a mezőnynek, az időmérőn napsütés fogadta a pilótákat, igaz, a pálya térségében gyülekezett néhány sötét felhő is. Hátráltató tényezőnek ott volt viszont az erős szél.
Bő négy perc is eltelt az első húszperces etapból, mire az első pilóták kihajtottak a pályára. Jean-Eric Vergne futotta az első valamirevaló időt (1:23.467), őt a két Lotus tolta le az első helyről.
Az élmezőny tagjai (Red Bull, Ferrari, Lotus) a keményebb gumikon is képesek voltak a továbbjutást érő idő elérésére, a Mercedes viszont már ekkor feltette autóira a közepes keveréket, így nem volt meglepő, hogy Lewis Hamilton és Nico Rosberg 1:21-es idővel az élre állt, és végül ott is fejezték be a Q1-et.
A papírformának megfelelően a kiesők közt zárt a két Caterham és a két Marussia is, de ennél sokkal meglepőbb volt, hogy egyik Williams sem tudott bekerülni a második etapba. Valtteri Bottas megverte csapattársát, a tavaly Barcelonában a pole pozícióból rajtoló Pastor Maldonadót. A kicsik csatáját Giedo van der Garde révén a Caterham nyerte.
A negyedórás második etap első perceit is „lecsalta” a mezőny, de utána benépesült a pálya. Ekkor már mindenki egyöntetűen a közepes, a gyorsabb gumikkal futott. Amikor letelt a negyedóra, a két Toro Rosso az utolsó két bejutó helyen állt, de Hamilton és Sergio Perez is javított, így kiejtették Ricciardóékat.
Adrian Sutil a 13. idővel búcsúzott, Jenson Button pedig csak a 14. lett, miközben fiatal csapattársa, Perez a hetedik helyen lépett a Q3-ba. A két Sauber-pilóta sem jutott tovább, a Q2-ben Nico Hülkenberg és Esteban Gutierrez volt a leglassabb.
Az első két etapban több feltartásnak is szemtanúi lehettünk, nem lenne meglepő, ha az időmérő után Gutierrez, Maldonado és Massa is büntetést kapna majd figyelmetlensége miatt.
A pole pozíciónak, illetve még a második helynek nagyon nagy jelentősége van Barcelonában, hiszen az elmúlt években szinte kivétel nélkül mindig az a pilóta nyerte az itteni futamot, aki az első két hely valamelyikéről rajtolhatott.
Rosberg remek körrel nyitott, 1:20.824-es eredményével magasra tette a lécet a többiek számára is. A németen kívül az első felvonásban csak a két Ferrari és a két Lotus futott mért kört (ez volt a sorrend is köztük), a többiek az utolsó percekre, egyetlen gyorskörre tartalékolták erejüket.
Vettel és Räikkönen sem tudta megverni Rosberget, aki még tovább javította a legjobb köridőt. Így aztán pláne hatástalanná váltak a riválisok próbálkozásai. A csapattárs, Lewis Hamilton is „csak” a második helyre ért oda, bebiztosítva a Mercedesnek az első rajtsort, amit vasárnap akár győzelemre is válthatnak majd.
Vettel a harmadik, Räikkönen a negyedik rajtkockában zárt. Mögöttük a Ferrari duóját rangsorolták, de Massa a Q2-ben hátráltatta Mark Webbert, így ő valószínűleg egy büntetés után hátrébb csúszik majd.
A negyedik sorban a Q3 végeredménye alapján jelenleg Romain Grosjean és Mark Webber áll. Perez és Paul di Resta pedig már nem sok vizet zavart az utolsó etapban.
A Spanyol Nagydíj vasárnap 14 órakor kezdődik Barcelonában.