Kész akadályt gördíteni a Halo 2017-es bevezetésének útjába a Red Bull Forma-1-es csapata.
Kész akadályt gördíteni a Halo 2017-es bevezetésének útjába a Red Bull Forma-1-es csapata.
Az osztrák istálló korábban már kipróbálta saját fejvédő szerkezetét, mely külsőre is jelentősen eltér a Brit Nagydíjon újra kipróbált Halótól.
A Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerint a Halo technikailag készen áll arra, hogy 2017-től élesben is használják a királykategóriában, a Red Bull szerint azonban az eszköz még nem elég jó ahhoz, hogy már jövőre felkerüljön az autókra.
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke ráadásul azt mondja, az ő megoldásuk sokkal szebb is.
„Én személy szerint nem vagyok oda a Halóért. Szerintem nem túl elegáns megoldás. Én jobban örülnék, ha még hagynának időt a kutatásra és fejlesztésre, hogy megfelelő munkát tudjanak végezni ahelyett, hogy siettetünk valamit, aminek esetleg más következményei lehetnek.”
„Én nem vagyok oda a Halóért, illetve annak hátrányaiért. Szóval biztosan nem szavaznék mellette.”
A 2017-es Technikai szabályzat kimondja, a jövő évi szabályok megváltoztatásához a csapatok egyhangú beleegyezése szükséges, hacsak nem biztonsági alapon történik a változtatás.
A Red Bull egyébként a mai, silverstone-i teszten felszerelte autójára a Halo legújabb változatát.