A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner határozottan cáfolta azon összeesküvés elméleteket, amik Mark Webber borzalmasan sikerült versenyhétvégéje után terjengnek.
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner határozottan cáfolta azon összeesküvés elméleteket, amik Mark Webber borzalmasan sikerült versenyhétvégéje után terjengnek.
Webber kiéhezve és mindenre elszántan érkezett meg Kínába, hogy visszavágjon az elmúlt futamon történtekért, ahol csapattársa, Sebastian Vettel figyelmen kívül hagyva a csapat utasítását, megelőzte a győzelemért Malajziában.
Az ausztrál pilóta hétvégéje azonban rémálom volt: szombaton egy üzemanyag-probléma miatt esett ki idő előtt az időmérőn, majd a versenyt a bokszutcából kellett kezdenie, és bár mindent kihozott a lehetőségeiből, feladni kényszerült a küzdelmet, miután csapata nem rögzítette megfelelően jobb hátsó kerekét, ami lerepült autójáról.
A futam után adott interjújában Horner hangot adott nemtetszésének, hogy egyesek úgy gondolják, a Red Bull szándékosan próbált keresztbe tenni versenyzőjének, és mindent elkövet annak érdekében, hogy megzavarja Webbert.
„Ez teljességgel ostobaság” – mondta a szakember. „Felejsék el az összeesküvést. Minden arról szól, hogy a két autót a lehető legjobb helyen hozzuk célba. Ez a csapat érdeke, nem vagyunk saját magunk ellenségei.”
Arra a kérdésre, hogy Webbert sem kell-e meggyőzni erről, Horner így folytatta: „Mark tudja, hogy mi történt pontosan. Ennyi. Semmi összeesküvés nincs a dologban.”
A Red Bull a jövő hét elején fogja kivizsgálni, hogy mi okozta a jobb hátsó abroncs leválását, illetve azt, hogy nem került elég üzemanyag az autóba az időmérőn, jóllehet a tankberendezés állítólag megfelelően volt beállítva.