Akár jót is tehetne a Forma-1-nek, ha a Red Bull úgy döntene, kiszáll – ezt nyilatkozta Bob Fernley, a Force India csapatfőnök-helyettese.
Akár jót is tehetne a Forma-1-nek, ha a Red Bull úgy döntene, kiszáll – ezt nyilatkozta Bob Fernley, a Force India csapatfőnök-helyettese.
Az osztrák istálló az elmúlt időszak sikertelenségei, valamint a szabályokkal való elégedetlenség okán a kiszállással fenyegetőzik, noha Christian Horner csapatfőnök legutóbb arról beszélt, szeretnének a száguldó cirkuszban maradni.
Azt követően, hogy 2008-ban és 2009-ben három nagy gyártó – a Toyota, a BMW és a Honda – is búcsút intett a Forma-1-nek, komoly változtatások történtek a szabályok terén, melyek nagy részben a költségcsökkentést szolgálták.
A Force Indiánál úgy vélik, ha a Red Bull a távozás mellett dönt, hasonló történet újra.
„Jó dolgokat tettünk a Forma-1-ért, amikor a Honda és a BMW kiszállt, és belecsöppentünk a gazdasági válságba” – mondta Bob Fernley, az istálló csapatfőnök-helyettese.
„Ennek eredményeképp pedig sok év után a legjobb versenyeket láthattuk. Szerintem ismét ugyanennek kellene történnie. Valami komoly dolognak kell történnie ahhoz, hogy ismét leüljünk egy asztalhoz azzal a céllal, hogy megoldjuk a problémákat ahelyett, hogy mindenki a saját érdekeit tartaná szám előtt.”
„Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az egyik független csapatnak kellene távoznia – ha megnézzük, hogy haladnak az egyeztetések a Red Bull-lal jelenleg, könnyen lehet az asztal másik fele is. Lesz valami, ami újra egy asztalhoz ültet mindenkinek.”
„A független csapatok számára a legfontosabb az, hogy a lehető legversenyképesebbek legyenek, és túléljenek addig, amíg ez a folyamat megoldáshoz vezet.”