Nem kergetnek illúziókat a Red Bull Forma-1-es csapatánál – a címvédő alakulat pontosan tudja, még Szingapúrban sem lesz könnyű megverni az idén domináló Mercedest.
Nem kergetnek illúziókat a Red Bull Forma-1-es csapatánál – a címvédő alakulat pontosan tudja, még Szingapúrban sem lesz könnyű megverni az idén domináló Mercedest.
A Red Bullnál optimistán várják a hétvégét, hiszen egy olyan pályára érkezik a száguldó cirkusz mezőnye, mely papíron sokkal jobban fekszik autóinak, mint az elmúlt időszak versenyhelyszínei.
A Milton Keynes-i alakulat az elmúlt három esztendőben nem talált legyőzőre Szingapúrban, ennek ellenére azonban Christian Horner csapatfőnök szerint nem szabad favoritként emlegetni az osztrák istállót.
„Szingapúrban valamivel több kanyar, és kevesebb egyenes van” – magyarázta a brit szakember.
„Izgatottan várjuk a hétvégét. Egy olyan pályára érkezünk, ahol remekül mentünk az elmúlt években. De ebben a sportban semmire nincs garancia, és arra számítunk, hogy a Mercedes hihetetlenül gyors lesz itt.”
„Emellett úgy véljük, a Williamsszel is számolni kell, hiszen nyáron a versenyek többségén remekül mentek. Ismét szoros küzdelem lesz, de remélhetőleg a tempó tekintetében egy kicsit közelebb kerülhetünk, mint Monzában.”
Bár Horner szerint a Williams is versenyképes lesz hétvégén, Valtteri Bottas nem fűz nagy reményeket a Szingapúri Nagydíjhoz.
„Szingapúr, és talán Brazília nehéz lehet számunkra” – mondta a finn.
„Ugyanakkor lesznek még kedvező helyszínek. A szezon későbbi szakaszában tervezünk még újításokat, szóval úgy érzem, például Szuzukában, Austinban és Abu Dhabiban harcolhatunk még a dobogóért. Továbbra is keményen nyomjuk.”