A Red Bull tanácsadója szerint sehol nem lesz a Mercedes - F1VILÁG.HU

A Red Bull tanácsadója szerint sehol nem lesz a Mercedes

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko az osztrák sajtónak adott nyilatkozatában elmondta, véleménye szerint a 2011-es szezonnak csapata, valamint a Ferrari vág neki legesélyesebbként.


A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko az osztrák sajtónak adott nyilatkozatában elmondta, véleménye szerint a 2011-es szezonnak csapata, valamint a Ferrari vág neki legesélyesebbként.

A szakember úgy véli, a két csapat komoly csatát vívhat majd az első versenyeken, ám egyelőre nem írná le a McLaren-Mercedes alakulatát sem, mely csapat – noha véleménye szerint egyelőre hátrányban van – a március végi idénynyitóra felzárkózhat.

„A Red Bull és a Ferrari a favorit egyelőre. A McLarennek pedig megvan a lehetősége, hogy felzárkózzon az idény kezdete előtt” – mondta Marko a Kleine Zeitungnak.

Az energiaital-gyárosok tanácsadója emellett hozzátette, véleménye szerint a nagy dobbantásra készülő Mercedes idén sem lesz lőtávolon belül, és noha Fernando Alonso szerint a Renault versenyképes lehet 2011-ben, Marko úgy véli, a francia-brit gárda nem lesz bent az első háromban.

„A Mercedes és a Renault azonban nincs azon a szinten, hogy az első háromban legyen.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!