A harmadik sorból rajtolhatnak a Red Bull pilótái. Míg Max Verstappen az ötödik, Daniel Ricciardo a hatodik helyről vághat neki a Spanyol Nagydíjnak.
A harmadik sorból rajtolhatnak a Red Bull pilótái. Míg Max Verstappen az ötödik, Daniel Ricciardo a hatodik helyről vághat neki a Spanyol Nagydíjnak.
Verstappen boldog volt az időmérő után, mert jónak érzete a versenygépét. Viszont ennél több, nem volt bennük.
„Ma nagyon jól ment az autó. A hétvégén végig küzdöttünk az egyensúllyal, de a megfelelően változtattunk az időmérőre. A ritmus is nagyon jó volt.” – mondta a Sky-nak.
Azért azt pontosan tudja a Red Bull, hogy versenyképesek, de még mindig nem vehetik fel a harcot a Mercedesszel és a Ferrarival.
„A fiúk boldogak lehetnek a gyárban, de még jobban csökkentenünk kell a különbséget az élen állókhoz képest.” – tette hozzá a holland.
Verstappen mindig szeret visszatérni a barcelonai aszfaltra, mert amellett, hogy sokat gyakorolta a pályát szimulátoron, a karakterisztikája is fekszik neki, és nem utolsó sorban sok holland szurkoló is ellátogat a Spanyol Nagydíjra.
A Red Bull fiatal versenyzőjét Alonso hetedik rajthelyéről is kérdezték, aki ennyit felelt:
„Hetedik hely… bámulatos. Bent már gratuláltam neki. Fantasztikus kört futott.”
Daniel Ricciardo viszont nem érezte annyira jónak a mai eredményt, úgy érzi, még mindig eléggé el vannak maradva az élen állókhoz képest.
„Nyilván nem számítottunk rá, hogy közel leszünk a pole pozícióhoz. De nézd, még mindig egy másodpercre voltam az első helytől, vagyis én így láttam. Max azért egy kicsit közelebb van.” – mondta az ausztrál.
„De azzal kell dolgoznunk, amink van. A Mercedes és a Ferrari még mindig egy vagy két lépéssel előttünk van, nekünk pedig meg kell értenünk a lemaradásunk okát.”
Ricciardo az utolsó szektorban sok időt vesztett, úgy gondolja, meg kell nézniük, mi lehetett a probléma.
„Az utolsó köröm jó volt, de amikor a kanyarokban nincs tempó, akkor nem vagy elégedett az autóval. A gumikkal nem volt gond, a lassú kanyarokban ugyan egy kicsit szenvedtük, ahogy már reggel is. A tegnap sem olyan volt, mint amilyennek lennie kellett volna, utána pár változtatást eszközöltünk, amit segíthetnek.”