A Red Bullt nem foglalkoztatják a köridők - F1VILÁG.HU

A Red Bullt nem foglalkoztatják a köridők

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke szerint a 2011-es idényben is a következetesség lesz a siker kulcsa, és elmondása szerint a teszten produkált köridők egyelőre nem nyomnak sokat a latba.


Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke szerint a 2011-es idényben is a következetesség lesz a siker kulcsa, és elmondása szerint a teszten produkált köridők egyelőre nem nyomnak sokat a latba.

A Reutersnek adott interjújában a szakember elmondta, a valenciai –és jerezi teszteken saját magukra összpontosítanak, így egyelőre nem igazán foglalkoztatja őket, hogy Michael Schumacher a Mercedesszel, vagy éppen Rubens Barrichello a Williamsszel milyen köridőkkel végez az élen.

„Azt hiszem, veszélyes, ha túlságosan ragaszkodunk az eredményjelző monitorokhoz. Valójában néha inkább azt preferálnám, ha a mérnökök kikapcsolnák a képernyőket, mert a köridők jelen pillanatban irrelevánsak” – mondta a szakember.

„Azért tesztelünk, hogy tanuljunk, és hogy megfelelően felkészüljünk. Kizárólag magunkra koncentrálunk, és ugyanezt tettük az elmúlt két évben is, egy hónap múlva úgyis megtudjuk, hol állunk.”

Horner hozzátette, habár az új konstrukción még sokat kell dolgozniuk, az első teszteken látottak magabiztosságra adnak okot. A szakember azonban kijelentette, feltehetően még a Bahreini Nagydíjon sem kapunk majd pontos képet az erőviszonyokról, azok ugyanis versenyről-versenyre változhatnak, és akárcsak tavaly, idén is a következetesség lesz a legfontosabb.

„Az RB7-esnek még fel kell nőnie, de a kezdeti jelek bíztatóak. A versenyzőknek jó érzéseik vannak az autóval kapcsolatban, de lehetetlen jóslatokba bocsátkozni a bahreini versenyig.”

„És valószínűleg még Bahrein sem ad majd teljesen tiszta képet. Folyamatosan változik majd a helyzet az idény során, és az lesz előkelő pozícióban, aki a legkövetkezetesebb munkát végzi.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!