Az FIA által kedd éjszaka közzétett hivatalos dokumentumok szerint a Renault egy titokzatos alkalmazottja szolgáltatta azokat az információkat, amik azt bizonyították, hogy Flavio Briatore is tudott az összeesküvésről.
Az FIA által kedd éjszaka közzétett hivatalos dokumentumok szerint a Renault egy titokzatos alkalmazottja szolgáltatta azokat az információkat, amik azt bizonyították, hogy Flavio Briatore is tudott az összeesküvésről.
Az anonimitást élvező besúgó, akit csak “Tanú X”-ként emlegetnek, nem sokkal a Motorsport Világtanács hétfői ülése előtt került a képbe, ugyanis a Renault csak szeptember 17-én értesítette az irányító testületet arról, hogy belső vizsgálatuk során rábukkantak “valakire”.
A jelentés szerint a besúgó önként jelentkezett a Renault belső vizsgálata során, mert állítása szerint maga is jelen volt azon a bizonyos megbeszélésen (a verseny előtti napon, a szombati időmérő után), ahol Pat Symonds főmérnök felvetette Mr. Briatorének a szándékos baleset lehetőségét.
A “Tanú X” tehát szintén tudott az ötletről, de ellenezte azt, és egészen addig nem is tudta, hogy végrehajtják, amíg a verseny 14. körében meg nem történt a baleset, ezért az FIA úgy ítélte meg, hogy neki nem volt aktív szerepe az összeesküvésben.
“Mikor az FIA tanácsadói kihallgatták Tanú X-et, határozottan állította, hogy Mr. Briatore is benne volt az összeesküvésben, mert Tanú X személyesen jelen volt azon a 2008. szeptember 27-én, az időmérő után nem sokkal megrendezett megbeszélésen, ahol Mr. Symonds említést tett Mr. Briatorének a balest tervének lehetőségéről” – állt a dokumentumban.
“Az FIA tanácsadói biztosak abban, hogy Tanú X nem játszott aktív szerepet az összeesküvésben.”
A besúgó kilétét csak az FIA elnöke, Max Mosley, és bizonyos jogi tanácsadók tudják, mert a titokzatos személynek természetesen nem kellett megjelennie a hétfői meghallgatáson, az ő személyes kihallgatására egy nappal korábban, vasárnap este került sor Párizsban.
Ahogy azt az olasz lapok is megírták, Briatore is idézést kapott a hétfői ülésre, azonban nem jelent meg. A szakember, akit az eset miatt élete végéig eltiltottak a motorsporttól, állítólag jogi lépéseket kezdeményez, hogy megvédje igazát, mert még mindig azt állítja, nem volt tudomása az összeesküvésről.
Ahogy Briatore, úgy Fernando Alonso bűnösségét sem tudta bizonyítani az FIA, illetve a Renault belső vizsgálatai során sem kerültek elő olyan információk, amik szerint a kétszeres világbajnok tudhatott a tervről, habár sokak szerint elég tapasztalata van ahhoz, hogy tudnia kellett, hogy valami készül, hiszen teljesen szokatlan stratégiával küldték harcba.
Mivel a “Tanú X” sem tudott olyan információkkal szolgálni, amik bizonyítottál volna a spanyol pilóta bűnösségét, aki maga is cáfolta, hogy tudott volna az ügyről, az FIA ártatlannak minősítette.
Az pedig vélhetően soha nem fog kiderülni, hogy kinek az agyából pattant ki az ötlet, hiszen Nelsinho Piquet szerint Symonds volt az, aki felvetette, hogy össze kellene törnie autóját, és az ezzel előidézett biztonsági autós periódussal Alonso kezére játszani a győzelmet, míg a főmérnök szerint az ötlet magától a brazil pilótától származott.
A “Tanú X” csak annyit tudott megerősíteni, hogy Mr. Symonds megemlítette az ötletet Mr. Briatorének, ami csak azt bizonyítja, hogy ők négyen biztosan tudtak a tervről, ami vagy Symondstól, vagy Piquet-től származott.