A Renault két év felfüggesztett eltiltást kapott, amiért egy előre eltervezett balesettel, megmanipulálta a tavalyi Szingapúri Nagydíj végeredményét. A csapattól azóta már menesztett Flavio Briatorét és Pat Symondst eltiltották az FIA összes bajnokságától.
A Renault két év felfüggesztett eltiltást kapott, amiért egy előre eltervezett balesettel, megmanipulálta a tavalyi Szingapúri Nagydíj végeredményét. A csapattól azóta már menesztett Flavio Briatorét és Pat Symondst eltiltották az FIA összes bajnokságától.
Az FIA Motorsport Világtanács hétfői ülése után, az irányító testület egy “példátlanul súlyos” törvénysértésben bűnösnek találta a csapatot, miután bizonyosságot nyert, hogy szándékosan okozott balesetet tavaly Szingapúrban, hogy ezzel győzelemhez segítse versenyzőjét, Fernando Alonsót.
Bár az FIA jelezte, hogy a szóban forgó törvénysértés teljes kizárást érdemelne, azért döntött a két éves felfüggesztett eltiltás mellett, mert a Renault bevallotta bűnösségét, és azonnal belső vizsgálatba kezdett, majd menesztette egykori csapatfőnökét, Flavio Briatorét, és főmérnökét, Pat Symondst.
“A Renault a legkorábbi alkalmat megragadva, bevallotta bűnösségét, és teljes mértékben együttműködött az FIA nyomozásában” – állt az FIA közleményében.
“Megerősítette, hogy Mr. Briatore, és Mr. Symonds benne volt az összeesküvésben, és biztosította, hogy mindketten elhagyják a csapatot. Őszintén elnézést kért az FIA-tól, és a sporttól az esettel okozott kárért és kellemetlenségért.”
“Jelezte, hogy fedezi az FIA összes költségét, amit a vizsgálat elvitt, és a Renault (az anyacég, szemben a Renault F1-gyel) elkötelezte magát, hogy jelentősen hozzájárul az FIA biztonsággal kapcsolatos projektjeihez.”
Az FIA arra is magyarázatot adott, hogy az eset súlyossága ellenére, végül miért is döntött a felfüggesztett eltiltás mellett.
“A Renault F1 törvénysértése nem csak a sport becsületességét veszélyeztette, hanem a nézők, a bírók, más versenyzők, és maga Nelson Piquet Jr. életét is. A Motorsport Világtanács úgy ítélte meg, hogy ezek a bűnök olyan súlyosak, hogy állandó eltiltást érdemelnének a forma-1-es világbajnoki sorozatból.”
“Azonban a fent említett enyhítő körülmények, illetve a Renault F1 által tett lépések – hogy feltérképezték és megtalálták a csapaton belüli felelősöket, majd azoktól megváltak – miatt a Motorsport Világtanács úgy döntött, hogy felfüggeszti a Renault F1 eltiltását a 2011-es szezon végéig.”
“A Motorsport Világtanács csak abban az esetben fogja érvénybe léptetni a kizárást, ha a Renault F1 ez idő alatt hasonló törvénysértést követ el.”
Briatore és Symonds is megbélyegezve
Az FIA a két főszereplő ellen is fellépett. Briatorét élete végéig eltiltották az FIA összes bajnokságától. Az irányító testület egyetlen olyan bajnokságot, kupát, vagy szériát, sőt csapatot sem szentesít, melyben Briatore is jelen van – bármilyen minőségben.
Briatore továbbá nem menedzselhet versenyzőket a Forma-1-ben, ugyanis egyetlen olyan pilóta sem kap szuperlicenszet, akinek bármilyen köze van az olasz szakemberhez.
Jelenleg Briatore egyengeti Fernando Alonso, Mark Webber, Heikki Kovalainen, és Romain Grosjean pályafutását a Forma-1-ben. Nekik új menedzser után kell nézniük.
Az FIA azzal magyarázta a súlyos büntetést, hogy Briatore nem csak törvényt sértett, hanem a vizsgálat ideje alatt folyamatosan cáfolta, hogy bármiféle köze lenne az esethez, és tagadta, hogy mindez megtörtént, ezzel nehezítve a nyomozást.
Symonds hasonló büntetést kapott, csak öt éves periódusra. Az egykori főmérnökkel azért voltak elnézőbbek, mert elismerte, hogy részt vett az ügyben, és a vizsgálatot nem hátráltatta, megbánást tanúsított, és sajnálta a történteket.
Az ügyben leginkább érintett Piquet is elnézést kért az FIA-tól, azonban nem kapott büntetést, hiszen vele vádalkut kötött a szövetség, jóllehet a történtek után alig, ha lesz olyan csapat, amely szívesen alkalmazná a jövőben.
Az FIA azt is megerősítette, hogy Alonso, aki szintén tanúskodott a meghallgatáson, nem tudott a Renault tervéről, és nem volt benne az összeesküvésben.