A Renault hivatalosan is megerősítette, hogy eredeti terveivel ellentétben, mégsem utazik el Barcelonába a következő héten, helyette inkább március végén köröz majd a szintén spanyolországi Jerezben.
A Renault hivatalosan is megerősítette, hogy eredeti terveivel ellentétben, mégsem utazik el Barcelonába a következő héten, helyette inkább március végén köröz majd a szintén spanyolországi Jerezben.
A franciák sajtószóvivője azonban az F1világ.hu-nak elmondta, szó sincs arról, hogy gond lenne új autójukkal, és emiatt változtattak volna tesztprogramjukon, csupán azért döntöttek a késő márciusi teszt mellett, hogy már a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra felkészített autójukkal tudjanak gyakorolni Jerezben.
“Tesztprogramunk gyakran változik a télen, és már hetekkel ezelőtt meghoztuk azt a döntésünket, hogy nem utazunk Barcelonába, helyette inkább Jerezben körözünk majd március 15. és 17. között” – mondta lapunknak a Renault sajtósa.