A Renault mégis indulhat a hétvégi Európa Nagydíjon, miután a Fellebbviteli Bíróság helyet adott fellebbezésének, és ahogy arra számítani is lehetett, egy versenyes eltiltását pénzbüntetésre cserélte.
A Renault mégis indulhat a hétvégi Európa Nagydíjon, miután a Fellebbviteli Bíróság helyet adott fellebbezésének, és ahogy arra számítani is lehetett, egy versenyes eltiltását pénzbüntetésre cserélte.
A francia alakulat jogi képviselői azzal érveltek a mai meghallgatáson, hogy nem szándékosan sértették meg a szabályokat, mikor Fernando Alonsót úgy engedték vissza a pályára a Magyar Nagydíjon, hogy nem volt megfelelően rögzítve jobb első kereke, ami még abban a körben el is szabadult – ezzel veszélybe sodorva a többieket.
A Renault képviselői továbbá elmondták, hogy mindössze a keréken dolgozó két szerelő tudott a problémáról, akik nem tudtak szólni a csapatnak, mielőtt elszabadult volna a spanyol versenyző abroncsa.
A csapat beismerte, hogy hibázott, ám jelezte, hogy túlzásnak és igazságtalannak tartja a büntetés mértékét, annak enyhítését kéri.
A bíróság végül helyet adott a francia alakulat kérésének, és egy versenyes eltiltását 50 000 dolláros pénzbüntetésre cserélte.
Alonso tehát biztosan rajthoz állhat hazai versenyén, ám azt egyelőre nem tudni, ki lesz a csapattársa, miután Nelsinho Piquet már korábban elárulta, hogy nem számítanak rá a jövőben.
A brazil helyére a Renault tesztpilótája, Romain Grosjean pályázik a legnagyobb eséllyel.