A Renault főmérnöke, Pat Symonds továbbra is bízik benne, hogy csapata meg tudja verni a Toyotát a konstruktőri negyedik helyért vívott küzdelemben, miután a francia gárda újabb csatát vesztett a japán nagyvállalattal szemben a múlt hétvégén Valenciában.
A Renault főmérnöke, Pat Symonds továbbra is bízik benne, hogy csapata meg tudja verni a Toyotát a konstruktőri negyedik helyért vívott küzdelemben, miután a francia gárda újabb csatát vesztett a japán nagyvállalattal szemben a múlt hétvégén Valenciában.
Azt követően, hogy a Toyota mindkét versenyzője az első nyolcban végzett a spanyol ringen, a kölni bázisú csapat tíz pontra növelte előnyét a Renault-val szemben – miután a franciák egyik versenyzője sem szerzett pontot.
Mindezek ellenére a Renault főmérnöke optimistán látja csapata esélyeit, és úgy érzi, mindenük megvan ahhoz, hogy a szezon végéig behozzák lemaradásukat és bezsebeljék a negyedik helyet a konstruktőrök versenyében.
“A Toyota egy olyan csapat, amely fennállása óta igen hullámzó teljesítményt nyújt, jóllehet idén talán kevésbé sebezhető, mint korábban volt” – mondta Symonds a Renault hivatalos weboldalán.
“Tisztában vagyunk azzal, hogy ha egy nagy leszorító erőt igénylő pályán vagyunk, akkor nagyon erősek, és erre jó példa volt a Magyar Nagydíj. Valenciában sem ment minden jól számukra az első napon, a pénteki edzések után egyik versenyzőjük sem tűnt túlságosan boldognak, azonban remekül dolgoztak, így végül eredményesen szerepeltek vasárnap.”
“Senkit nem becsülünk le, mindegyik ellenfelünket tiszteljük, és tudjuk, hogy keményen kell harcolnunk velük. Azonban hiszem, hogy meg tudjuk verni a Toyotát, hiszem, hogy jobb az autónk, és jobb csapat vagyunk, de biztosan nem lesz egyszerű” – magyarázta Symonds.
Bár a Renault a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso visszatérésével sem tudott visszatérni az élre, Symonds úgy gondolja, hogy csapata rengeteget fejlődött a szezon kezdete óta, és elárulta, a francia gárda mindent megtesz majd annak érdekében, hogy további javulást érjen el a szezon hátralévő hat versenyén.
“Úgy gondolom, hogy a morállal nincsen probléma” – mondta a szakember. “Szerintem mindannyian büszkék lehetünk arra a fejlődésre, amit sikerült elérnünk az idei évben. Továbbra is fenntartom, hogy az adott szintről indulva, a McLarenen kívül mindenkit túlfejlesztettünk az idei szezonban.”
“Kemény csata lesz a végéig, különösen a Toyotával, de felkészültünk a kihívásra. Ahogy azt már korábban is hangoztattam, meg kell tartanunk a helyes egyensúlyt az idei és a jövő évi autó fejlesztése között.”
“Egy komolyabb aerodinamikai javítócsomaggal készülünk a Szingapúri Nagydíjra, ami szintén bizonyítja, hogy még nem adtuk fel a küzdelmet. Tudjuk, hogy kemény lesz a csata, de mindent megteszünk azért, hogy bezsebeljük a negyedik helyet a konstruktőrök versenyében” – tette hozzá Symonds.