A Renault főmérnöke, Pat Symonds nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy nem sikerült túl jól új autójuk első tesztprogramja, ugyanis meggyőződése, hogy amint az R29 megkapja új aerodinamikai csomagját, minden megoldódik.
A Renault főmérnöke, Pat Symonds nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy nem sikerült túl jól új autójuk első tesztprogramja, ugyanis meggyőződése, hogy amint az R29 megkapja új aerodinamikai csomagját, minden megoldódik.
Spanyol lapértesülések szerint Fernando Alonso elégedetlenségének adott hangot a múlt heti portugál tesztprogram után, ami nem is csoda, hiszen az egyedüli száraz edzésnapon csak az utolsó helyen végzett, két mp-vel lemaradva az új Williamstől.
Symonds azonban továbbra is optimista, mert véleménye szerint sokat fog még fejlődni az új autó a március végi szezonnyitóig.
“Valóban csalódott voltam a múlt heti teszten látottak miatt” – mondta a szakember az Autosport magazinnak. “Egyáltalán nem volt jó tesztünk. Nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt szerettük volna, mert csak keveset tudtunk száraz pályán körözni.”
“Azonban rengeteg adatot begyűjtöttünk, amit tanulmányozhatunk, és már most láttunk néhány olyan dolgot, amire komolyabb figyelmet kell majd fordítanunk. Az új autók aerodinamikája teljesen más, és talán erre nem fordítottunk elég figyelmet, mikor beállítottuk az R29-et.”
“Ezen a téren sokat tudunk még fejlődni, így az autó is kezelhetőbbé tud válni” – folytatta Symonds, aki azt is elárulta, hogy már készül az R29 vadonatúj aerodinamikai csomagja, amitől szintén komoly teljesítménybeli javulást vár a csapat.
“Nem tudjuk véglegesíteni a beállításokat, amíg meg nem kapjuk a teljes aerodinamikai csomagot. Egyelőre azt sem tudhatjuk, hol állunk a többiekhez képest. Lenyűgözött a Williams első teszten mutatott teljesítménye, azonban az utolsó tesztekig semmi biztosat nem lehet mondani az erősorrendről.”
Visszatérve a múlt heti tesztprogramhoz, ahol Alonso valóban nem ment valami fényes köridőket, Symonds úgy gondolja, a helyzet koránt sem olyan rossz, ahogy azt a múlt heti eredmények esetleg sugallják.
“Nem tudok magyarázatot adni Fernando relatíve gyenge köridőire. Azonban nem hiszem, hogy túl nagyok lennének a különbségek. Véleményem szerint a Williams egyelőre gyorsabb nálunk, de azt nem gondolom, hogy a kettőnk közötti különbség két másodperc lenne” – tette hozzá a Renault szakembere.