A Renault szerint versenyképes lesz az R29 - F1VILÁG.HU

A Renault szerint versenyképes lesz az R29

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Renault technikai igazgatója, Bob Bell elmondta, egyáltalán nem aggódik csapata idei autójának teljesítménye miatt, jóllehet az eddigi teszteken nem szerepeltek túl fényesen. Bell biztos abban, hogy az R29 versenyképes lesz Melbourne-ben.

A Renault technikai igazgatója, Bob Bell elmondta, egyáltalán nem aggódik csapata idei autójának teljesítménye miatt, jóllehet az eddigi teszteken nem szerepeltek túl fényesen. Bell biztos abban, hogy az R29 versenyképes lesz Melbourne-ben.

Az új Renault szinte kivétel nélkül a tabella alján végzett az eddigi teszteken, azonban Fernando Alonso tegnap nagyot dobbantott, és mindössze két tizeddel lemaradva Lewis Hamilton mögött, a második leggyorsabbnak bizonyult az idei autókkal körözők közül.

Bell elmondta, hogy véleménye szerint az e heti tesztek utolsó napján elért eredmény tükrözi a legjobban az R29 valós erejét.

“Ugyan még nagyon korai bármit is mondani, de egyre elégedettebb vagyok az új autó teljesítményével” – mondta a szakember. “Természetesen a portimaói tesztprogram nagy csalódás volt számunkra, hiszen mindössze egyetlen száraz napunk volt, és bár az autó jól szerepelt a megbízhatóság tekintetében, rengeteg megválaszolatlan kérdés maradt a teljesítményét illetően.”

“Való igaz, hogy nem tűntünk túl jónak azon az első teszten, azonban ez nem lepett meg különösebben bennünket, ugyanis még csak egy átmeneti karosszériával küldtük pályára az autót, hogy minél több kört megtegyünk, kiértékeljük a megbízhatóságot, és működés közben kipróbáljuk a KERS rendszert.”

“Szóval nem is vártuk, hogy versenyképesek legyünk, különösen úgy, hogy még csak tanuljuk a beállításokat, amiket megkövetelnek az új generációs autók.”

“Azóta rengeteget változtattunk, és úgy gondolom, hogy sikerült előrelépést elérnünk az e heti teszten Jerezben. Végeredményben elégedett vagyok azzal, ahogy most állunk” – magyarázta Bell.

“A héten látottak alapján nem gondolom, hogy alapvető probléma lenne az autóval: az egyensúlya remek, és kiválóan reagál a beállítások változtatására. Még nincs meg a megfelelő tapadásunk, ahogy másnak sincs, de ezen tudunk majd javítani az új elemek bevetésével, és a különböző fejlesztésekkel, amiket még a szezonnyitóig elvégzünk.”

“Biztos vagyok abban, hogy jó úton haladunk, és eredményesek leszünk Melbourne-ben.”

A Renault furcsa orrkúpja már a bemutató napja óta téma, ám Bell szerint az, hogy más koncepciót követtek az autó elejének tervezésekor, mint riválisaik, nem jelenti azt, hogy rossz úton járnak.

Hirdetés

“Az idei évben bevezetésre kerülő új szabályok miatt, a csapatok zárt ajtók mögött fejlesztették versenygépeiket, így egyáltalán nem meglepő, hogy számos különböző megoldás született bizonyos területeken” – mondta a szakember.

“Csak annyit tehetünk, hogy bizonyosságot szerzünk arról, a lehető legjobb munkát végeztük, és el kell fogadnunk, hogy a szezon elején az autók kevésbé hasonlítanak majd egymásra.”

“Eddig nem láttam olyan dolgot riválisaink autóin, ami aggodalomra adott volna okot, vagy arra engedett volna következtetni, hogy valamit alapjaiban elrontottunk volna” – tette hozzá Bell.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!