A Renault főmérnöke, Pat Symonds úgy gondolja, hogy csapatának hatalmas löketet adtak az idei év második felében elért sikerek. A szakember szerint mindez pedig jó hatással lehet a francia alakulat jövő évi teljesítményére.
A Renault főmérnöke, Pat Symonds úgy gondolja, hogy csapatának hatalmas löketet adtak az idei év második felében elért sikerek. A szakember szerint mindez pedig jó hatással lehet a francia alakulat jövő évi teljesítményére.
A Renault borzalmasan kezdte az idei évet, ám a szezon közben elvégzett fejlesztések meghozták a várt sikert, és az egykori világbajnok csapat bebiztosította magának a konstruktőri negyedik helyet.
Fernando Alonso zsinórban két győzelmet aratott a Szingapúri-, illetve a Japán Nagydíjon, mellyel a spanyol és csapata mindenkinél több pontot szerzett a belga futam óta.
Symonds büszke arra, hogy csapata mindenkinél nagyobb fejlődést ért el a szezon második felében, ami hatalmas löketet adott számukra, és magabiztosabbá tette őket a 2009-es szezon előtt, mikor számos új szabály kerül bevezetésre.
“Csalódással töltött el bennünket, hogy sokkal gyengébben kezdtük az idei évet, mint ahogy arra számítottunk, és ha a helyzet így maradt volna, az elcsüggesztett volna bennünket” – mondta a szakember.
“Voltak okai ennek, de ebben a különleges esetben a tények, és nem azok okai számítanak. Azonban az, ahogyan sikerült fordítanunk ezen a helyzeten, hatalmas löketet adott nekünk, hiszen bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk nagyobb ütemben fejleszteni, mint ellenfeleink, és vitathatatlanul felülmúltuk azokat is, akik vezetik a bajnokságot, mert sokkal közelebb kerültünk hozzájuk.”
“Azt gondolom, hogy ezt az üzenetet mindenképpen magunkkal kell vinni a következő évre, mikor számos új tényező kerül bevezetésre” – tette hozzá a szakember, aki ugyan örül a szezon végi sikereknek, mégis csalódott az év eleje miatt.
“Szeretem nagyon magasra tenni a lécet, és az a cél, amit a szezon közepén kitűztünk magunk elé, miszerint a negyedik helyen akarunk végezni a bajnokságban, és a harmadik legerősebb autóval szeretnénk rendelkezni a mezőnyben, nem volt olyan ambiciózus, mint amilyet normális esetben elfogadnék.”
“Azonban abban az időben ezek a célok nem tűntek olyan egyszerűen elérhetőnek. Éppen ezért nagyon örülök, hogy céljaink első fele vitathatatlanul teljesült, hiszen a negyedik helyen végeztünk a bajnokságban, míg a második fele ugyan szubjektív, de szerintem az elmúlt néhány versenyen mi voltunk a harmadik legerősebb csapat a mezőnyben, így én úgy veszem, hogy mindkét célunk teljesült.”
Symonds továbbá azt is elmondta, hogy csapata a szezonzáró Brazil Nagydíjon is versenyképes lesz.
“Nem látok okot arra, hogy ez ne így legyen. Ha megnézzük az elmúlt versenyeket, akkor láthatjuk, hogy autóink kiválóan teljesítettek a különböző pályákon. Ám ahogy az erősségeink, a gyengeségeink is megvannak, így véleményem szerint a 12-es kanyar kijárata, és az első kanyar előtti rész lehet kritikus pont számunkra Interlagosban. Azonban az autó jól teljesíthet a gyors kanyarokban, így véleményem szerint hasonló szinten leszünk, mint az elmúlt néhány versenyen.”