A Renault visszatérhet a KERS-hez Monzában - F1VILÁG.HU

A Renault visszatérhet a KERS-hez Monzában

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Bár az első néhány versenyt követően úgy döntött, végleg kiszereli autóiból hibrid rendszerét, a Renault azt fontolgatja, hogy visszatér a rendszerhez, legalábbis a hosszú egyenesekkel tarkított Monzában, ahol komoly különbséget eredményezhet a KERS.

Bár az első néhány versenyt követően úgy döntött, végleg kiszereli autóiból hibrid rendszerét, a Renault azt fontolgatja, hogy visszatér a rendszerhez, legalábbis a hosszú egyenesekkel tarkított Monzában, ahol komoly különbséget eredményezhet a KERS.

Mindezt a csapat technikai igazgatója, Bob Bell árulta el, aki azt is elmondta, hogy a Renault egy módosított aerodinamikai csomaggal készül a következő két versenyre.

A szakember kizárta annak a lehetőségét, hogy csapata már a hétvégén visszaszereli autóiba a hibrid rendszert, ám elmondta, hogy az Olasz Nagydíjnak helyet adó Monzában ismét pályára vihetik a KERS-t, mert a hosszú egyenesek és kemény fékzónák miatt, az előnyt jelenthet.

“Folyamatosan érkeznek az új elemek, és a következő két versenyen egy alacsony leszorító erőt generáló csomagot fogunk használni” – magyarázta Bell a csapat előzetesében.

“Ami pedig a KERS-t illeti, nem tervezzük, hogy használni fogjuk Spában, azonban komolyan fontolgatjuk, hogy visszatesszük az autóba Monzában, mivel ott igazi előnyt jelenthet.”

Bell azt is elmondta, hogy bár csapata továbbra is dolgozik az idei autó fejlesztésén, mert a tavalyihoz hasonlóan, idén is eredményesen szeretné befejezni az idényt, erőforrásaik nagyobb részét már a jövő évi projektre irányították.

“Azzal, hogy továbbra is nagyon keményen dolgozunk az R29 fejlesztésén, miközben már megkezdtük a munkát az R30-as modellen, erőforrásaink határait feszegetjük” – mondta a szakember.

“Hétről hétre hozunk döntéseket, és fokozatosan szabadítunk fel egyre több erőforrást a jövő évi projektre, miközben továbbra is keményen dolgozunk, hogy javítani tudjunk az R29 teljesítményén.”

“Szerencsések vagyunk, hogy az aerodinamikai szabályok változatlanok maradnak a jövő évben, és az R30-as modell fejlesztése közben szerzett tudásunkat kamatoztatni tudjuk a jelenlegi autó munkálatai során, de azt kell mondanom, hogy már inkább az új autóra koncentrálunk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!