A 2012-es bajnokság első kilenc versenyén ugyan csak hat pontot szerzett a Toro Rosso, a gárdát irányító Franz Tost azonban elárulta, elégedett a pilóták teljesítményével, így most már rajtuk múlik, hogy megfelelő autót biztosítanak-e számukra.
A 2012-es bajnokság első kilenc versenyén ugyan csak hat pontot szerzett a Toro Rosso, a gárdát irányító Franz Tost azonban elárulta, elégedett a pilóták teljesítményével, így most már rajtuk múlik, hogy megfelelő autót biztosítanak-e számukra.
A szakember a Forma-1 hivatalos weboldalának nyilatkozva beszélt arról, mennyire vannak megelégedve Daniel Ricciardo és Jean-Eric Vergne teljesítményével.
„Az eddig látottak alapján mindketten jól képzettek és remek teljesítményt nyújtanak” – fogalmazott Tost.
„Daniel első közös versenyünkön pontot szerzett Melbourne-ben, ahol kilencedik lett, míg Jean-Eric nyolcadikként ért célba Sepangban, tehát bőven van bennük potenciál. Már mindkettejüknek van tapasztalata, jól ismerik a csapatot, az autót, illetve egy hétéve folyamatát. Szóval rajtunk múlik, hogy jó autót adunk-e alájuk, és előre tudunk-e lépni a fejlesztésekkel.”
„Ha sikerül ezt megtenni, akkor eredményes lesz a bajnokság második fele.”
Az olasz kiscsapatot, de különösen csapatfőnökét komoly kritika érte tavaly, mivel az utolsó pillanatban döntött úgy, megválik akkor párosától, Jaime Alguersuaritól és Sebastien Buemitől. Tost azonban kifejtette, vannak versenyzők, akik egész egyszerűen nem az F1-be valók.
„Hadd fogalmazzak úgy, hogyha egy versenyző nem koncentrál, és nem találja a gázpedált, akkor bajba kerül. Ilyen egyszerű. A fiatal versenyzők olykor hajlamosak azt gondolni, miután bekerültek a Forma-1-be, hogy megcsinálták. Ez ostobaság. Csupán azt jelenti, hogy hajlandóak a kemény munkára. Hogy a Forma-1-ben legyél, az év 365 napján, a nap 24 órájában a sportnak kell élned.”