A Toyota Racing karosszériáért felelős műszaki vezetője, Pascal Vasselon úgy érzi, hogy csapata döntése, miszerint nem veti be a kinetikus energiatároló rendszert (KERS) az első versenyeken, előnyt jelenthet számuk a kezdetekben.
A Toyota Racing karosszériáért felelős műszaki vezetője, Pascal Vasselon úgy érzi, hogy csapata döntése, miszerint nem veti be a kinetikus energiatároló rendszert (KERS) az első versenyeken, előnyt jelenthet számuk a kezdetekben.
Az idei évben számos új szabály kerül bevezetésre, melyek közül kétségívül a hibrid rendszer érkezése jelenti a legnagyobb kihívást a résztvevőknek.
A Toyota már korábban jelezte, hogy egy KERS nélküli autóval kezdi meg az idei évet, ám közben folyamatosan fejleszti rendszerét, amit később készen áll majd bevetni, amennyiben az bizonyíthatóan előnyt jelent számára.
Vasselon a TF109-es bemutatóján elmondta, hogy véleménye szerint jól döntött csapata, hogy nem erőltette az új rendszer mielőbbi bevetését, ugyanis nem elképzelhetetlen, hogy annak használata nem előnyt, hanem hátrányt jelent majd egyeseknek a szezon elején.
“Azért hoztuk meg ezt a döntést, mert meg vagyunk győződve arról, hogy ezzel előnybe kerülhetünk” – mondta a szakember az autosport.com-nak. “Nem azért nem vetjük be a hibrid rendszert, mert le vagyunk maradva annak fejlesztésével.”
“Az egész csomag teljesítményének tükrében hoztuk meg a döntésünket. Mikor a KERS az autóban van, akkor szinte semmi mozgástered nincs a tömegközéppont beállításával kapcsolatban.”
“Mikor a KERS szóba kerül, sokan csak arra gondolnak, hogy az néhány másodpercig extra teljesítményt eredményez, azonban ennél sokkal komolyabb hatásai vannak az egész csomagra. Éppen ezért éreztük úgy, hogy több időre van szükségünk ahhoz, hogy megértsük az autóra gyakorolt hatását, és azt, miként lehet kihozni belőle a maximumot.”
A kinetikus energiatároló rendszer bevezetése mellett az aerodinamikai szabályok megváltozása is komoly feladat elé állította a mérnököket.
“Minden eddiginél keményebben kellett dolgoznunk, és amint elegendő információnk volt az új szabályokról, azonnal neki is láttunk a munkának” – folytatta Vasselon.
“2007 októberében kezdtük meg a munkát, a szokásosnál négy-öt hónappal korábban. A 2008-as idényben folyamatosan két autót fejlesztettünk párhuzamosan, ami szintén nagyban eltér attól, amihez a korábbi években hozzászoktunk.”