A Forma-1-es versenyzők és vezető személyiségek három perces néma gyászszünetet tartottak a madridi repülőgép szerencsétlenség áldozatainak emlékére a pénteki szabadedzést követően az Európa Nagydíjnak helyet adó Valenciában.

Az egykori világbajnok, Fernando Alonso már csütörtökön elmondta, hogy reményei szerint csatlakoznak majd hozzá a többiek, és megemlékeznek pénteken a repülőgép szerencsétlenség áldozatairól.
A megemlékezésre nem sokkal az első szabadedzést követően, ebédidőben került sor.
Alonso mellett az összes Forma-1-es versenyző, Valencia hivatalnokai, és a sport vezető személyiségei – Bernie Ecclestone, a McLaren főnöke, Ron Dennis, és a Williams névadó résztulajdonosa, Frank Williams is csatlakozott a megemlékezéshez.
A GP2 szervezői pár perccel eltolták az edzés rajtját, hogy tiszteletben tartsák a néma megemlékezést.
Alonso csütörtökön elmondta, hogy a szerdai szerencsétlenség beárnyékolja majd az egész hétvégét.
“Számomra teljesen megváltoztatja a hétvégét, mert tragédia történt. A spanyol embereket sokkolta a hír, ahogy engem is. Ennél szomorúbban nem is kezdődhetne ez a hétvége” – mondta a Renault versenyzője.