A versenyzőket lenyűgözte a Szingapúri Nagydíj szervezőinek munkája, akik az éjszaka folyamán minden kivitelezhető módosítást elvégeztek a pályán, miután többen is aggodalmukat fejezték ki a kivilágított ring biztonsága miatt.
A versenyzőket lenyűgözte a Szingapúri Nagydíj szervezőinek munkája, akik az éjszaka folyamán minden kivitelezhető módosítást elvégeztek a pályán, miután többen is aggodalmukat fejezték ki a kivilágított ring biztonsága miatt.
A versenyzők hosszasan beszéltek a Forma-1 versenyigazgatójával, Charlie Whitinggal a szokásos péntek esti eligazításon, ahol egyesek aggodalmukat fejezték ki a világítással, a pálya egyenetlenségével, a bouxtca be-, és kijáratával, illetve a tízes sikánnal kapcsolatban.
Bár a pálya egyenetlenségén már nem lehet javítani ezen a hétvégén, a szervezők mindent megtettek annak érdekében, hogy a versenyzők által sötétebbnek tartott részeket még jobban megvilágítsák, és a boxutca bejáratát is átalakították.
A boxutca bejáratát a pályától elválasztó fehér vonalat néhány méterrel előrébb hozták, így a versenyzőknek ideiglenesen le kell húzódniuk az ideális ívről, ami jelzi a követő pilótának, hogy az előtte haladó ki fog hajtani a boxba.
A McLaren finn pilótája, Heikki Kovalainen a következőket mondta: “A boxutca bejárata elég trükkös, de módosítottak rajta, így a követő autó tudni fogja, hogy az előtte haladó kihajt a boxba. Szóval senki nem fog meglepődni, ami mindenképpen jó dolog.”
“A boxutca kijáratán nem változtattak, mert a stewardok úgy gondolták, hogy arra nincsen szükség. Versenykörülmények között mindig necces, ha egymás mellett érkezel meg az első kanyarba, azonban azt neked kell eldöntened – ha éppen hajtasz ki a boxból, vagy versenyzel –, hogy mennyire vagy agresszív. Ez is a versenyzés része.”
A szervezők hatalmas erőket mozgósítottak, hogy minden a legnagyobb rendben legyen a hétvégén, ami előtt Hamilton is megemeli a nem létező kalapját.
“A pálya egyszerűen csodálatos” – mondta a brit. “A leglenyűgözőbb dolog számomra az, hogy mennyi munka van abban, hogy versenyzésre alkalmassá tegyék ezt a pályát itt Szingapúrban.”
“Puklis a burkolat, rengeteg karakterisztikája van, az óramutató járásával ellentétes irányba haladunk, egyik másik pályához sem hasonlítható. Olyan érzés, mintha valóban egy városi utcán száguldanánk, ahol kanyarok és kerékvetők vannak. Nagyon nagy kihívást tartogat a pálya.”
“A szervezők pedig kimagasló munkát végeztek. Mindenki hatalmas dicséretet érdemel” – tette hozzá Hamilton.
A tízes kanyarban lévő magas kerékvetők azonban továbbra is nyugtalanítják a versenyzőket, különösen azután, hogy Giancarlo Fisichella ezeken átvágva, a gumifalban végezte a harmadik szabadedzésen.
Hamilton azonban úgy gondolja, hogy ez is egy kiváló módszer arra, hogy elriasszák a versenyzőket a sikán átvágásától.
“Hatalmas sebességgel érkezünk ebbe a kanyarba, és ha van egy fékhiba, akkor komoly bajban vagy. Ha megütöd az egyik ilyen kerékvetőt, akkor kis híján a falba csapódsz. Azonban ha egyszer hozzáérsz azokhoz a kiálló kerékvetőkhöz, legközelebb már biztosan nem teszed.”
A Versenyzők Érdekvédelmi Szervezetének (GPDA) elnöke, Mark Webber a következőkkel folytatta: “Láthatják, hogy Charlie-nak nincs nagy mozgástere a tízes kanyarnál. Vannak még hiányosságok, de ez ellen nem lehet mit tenni, és elárulhatom, hogy ezt a problémát már egy évvel ezelőtt felhozta nekem, tehát már akkor foglalkoztatta a dolog. Azonban ezen a részen látható egy krikettpavilon, és néhány régi épület, úgyhogy kevés választási lehetőség van.”
Webber mindezek ellenére dicsérő szavakkal illette a szervezőket.
“Úgy gondolom, hogy a pukliktól és a tízes kanyartól eltekintve, fantasztikus a pálya. Sajnos némely helyen egyenetlen az aszfalt, ami egy kicsit bosszantó. Különleges karaktere van a pályának, azonban nem szabad, hogy a fogaid közé vedd a nyelved, mert egy ilyen puklin átszáguldva, könnyen leharaphatod azt” – tette hozzá viccesen az ausztrál.