Alguersuari: Egyre jobbak vagyunk - F1VILÁG.HU

Alguersuari: Egyre jobbak vagyunk

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Jaime Alguersuari, a Toro Rosso istálló ifjú titánja úgy véli, köszönhetően csapata javuló formájának ő maga is egyre jobb versenyzővé válik.


Jaime Alguersuari, a Toro Rosso istálló ifjú titánja úgy véli, köszönhetően csapata javuló formájának ő maga is egyre jobb versenyzővé válik.

A spanyol versenyző Olaszországban és Koreában is hetedikként ért célba, melynek köszönhetően a Toro Rosso három pontra megközelítette legfőbb riválisát, a Saubert a bajnoki ponttáblázaton.

Alguersuari a szezon első szakaszában sokat szenvedett az időmérőkön, sorozatban négyszer nem tudott a Q2-be jutni, noha való igaz, hogy ezen kvalifikációkat követően háromszor pontot szerzett, egyszer pedig műszaki hiba miatt kiállni kényszerült.

Az ifjú sofőr továbbra is úgy véli, folyamatosan tanul azóta, hogy a Toro Rosso úgy döntött 2009-ben, tesztelés nélkül beülteti őt egyik autójába.

„Azt gondolom, versenyzőként az ember mindig tanul valamit. Én már 19 évesen az F1-ben vezettem, szóval mindig van valami, amin lehet fejleszteni” – mondta a 21 esztendős tehetség.

„Még sokat kell tanulnom. Idén sok potenciál volt bennünk a versenyeken, az időmérőn viszont annál kevesebb – elsősorban a gumik miatt. Most kezdenek megoldódni ezek a problémák, mert sokat dolgoztunk az autón és több leszorítóerővel rendelkezünk, mint korábban, szóval sokkal könnyebb dolgunk van az autóval.”

„Mindig is mondtam, hogyha az ember autója versenyképesebb, akkor könnyebbé válik az élete, könnyebb vezetni és előzni is vele, és most már mi is képesek vagyunk megmutatni a bennünk rejlő potenciált.”

Ugyan Suzukában a csapat küszködött, Alguersuarihoz hasonlóan Koreában Buemi is pontszerzőként ért célba.

„Az autónk ugyanaz volt, mint Suzukában, egyszerűen csak sikerült jobban megértenünk a fejlesztéseket” – magyarázta Alguersuari.

Hirdetés

„Suzukában nem sikerült jó munkát végezni ezzel kapcsolatban. Szóval elégedett vagyok most, elégedett vagyok a csapat fejlődésével, és igazán megérdemeljük ezeket az eredményeket – különösen azért, mert szerelőink nagyon keményen dolgoztak azért, hogy a legjobbat tudjuk kihozni az autóból.”

A spanyol versenyző arra számít, a hátralévő három versenyen is pontokért harcolhatnak majd.

„A top10-ben van a mi helyünk, és ezt fogjuk célul kitűzni a szezon végéig – és szeretnénk a Sauber előtt maradni, ha lehetséges.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!