Spanyol lapértesülések szerint a Ferrari készen állt arra, hogy már a következő szezonban Fernando Alonsót ültesse Kimi Raikkönen helyére, ám a kétszeres világbajnok végül nemet mondott, mert nem akarta cserbenhagyni csapatát.

Azt követően, hogy a hét elején az olasz sajtóban olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint Alonso már alá is írta négy évre (2011-2014) szóló szerződését a Ferrarival, a spanyol Dario AS arról számolt be, hogy az olaszok készen álltak azonnali hatállyal lecserélni Raikkönent, aki maga alatt teljesített a tavalyi évben.
A spanyol lap úgy tudja, hogy Alonso végül azért mondott nemet a Ferrari ajánlatára, mert nem akarta cserbenhagyni a Renault-t, melynek mindössze három hónapja maradt volna arra, hogy új pilóta után nézzen, és megfelelően felkészüljön a 2009-es esztendőre.