A világbajnokság éllovasa, Lewis Hamilton és csapattársa Fernando Alonso úgy döntött, nem látogat ki a mai nap az Isztambul Parkba, ahol a hétvégén megrendezik a szezon tizenkettedik állomásának helyet adó Török Nagydíjat.

Annak ellenére, hogy a riporterek már alig várják, hogy feltehessék kérdéseiket a McLaren duójának a Magyar Nagydíjon történtek után, a wokingi alakulat versenyzői a csapat kérdésére úgy döntöttek, Isztambulban maradnak, és nem tesztnek látogatást a mai nap a török pályán.
Alonso és Hamilton délelőtt teljesítette szponzori kötelezettségeit, ám mivel egyiküket sem hívta be a FIA a délutáni sajtótájékoztatóra, a csapat úgy határozott, nem a pályán, hanem a főváros egyik szállodájában tartja meg csütörtöki megbeszélését, ahol a vezetőség tisztázni szeretni a Magyarországon történteket.
“Minden egyes futam egyedi kihívást tartogat számunkra. A Magyar Nagydíj különleges volt ilyen szempontból, hiszen sokkal nagyobb publicitást kapott a csapat a történtek miatt, és még most is a címlapokon vagyunk” – mondta a csapat ügyvezetője, Martin Whitmarsh még a múlt héten.
“Azonban ez nem hat ki a felkészülésünkre, ahogy Fernando és Lewis motivációja sem lankadt a szezon tizenkettedik állomására készülve.”