Alonso Hamilton gyorsaságában bízik - F1VILÁG.HU

Alonso Hamilton gyorsaságában bízik

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Fernando Alonso és a McLaren számára rosszul kezdődött a Belga Nagydíj hétvégéje, miután kiderült, a spanyol pilóta motorcsere miatt a rajtrács végére kényszerül.


Fernando Alonso és a McLaren számára rosszul kezdődött a Belga Nagydíj hétvégéje, miután kiderült, a spanyol pilóta motorcsere miatt a rajtrács végére kényszerül.

Alonso az első szabadedzés során 3 kört teljesített, de mért idő nem került a neve mellé, a motorproblémák ugyanis már ekkor jelentkeztek. Ekkor kiderült, ki kell cserélni az erőforrást autójában – a második tréningen a McLaren-pilóta összesen 30 kört tudhatott magáénak, és végül a 12. helyen végzett.

A motorcserével a problémák megoldódtak, azonban – Lewis Hamiltonnal együtt – Alonso így kénytelen lesz a mezőny végéről rajtolni.

„Nyilvánvalóan nem túl jó a hétvégét egy teljesen új motorral kezdeni, megtenni vele három kört, aztán kicserélni…” – kezdte Alonso. „Különösen azért, mert ez azt jelenti, hogy büntetést is kapunk. Ez nem túl ideális, de még mindig jobb, hogy az ilyen dolgok az edzésen, és nem a futamon történnek.”

„De nézzük a pozitív oldalát: mint mindig, most is tanulunk a hibáinkból, és meg fogunk bizonyosodni róla, hogy csökkentsük az ilyenek lehetőségét a jövőben” – folytatta a spanyol.

„A mezőny végéről fogjuk megkezdeni a vasárnapi versenyt, de mindent megteszünk, hogy előrelépjünk onnan. Lewis [Hamilton] fog mellőlem rajtolni, aki biztosan gyorsabb lesz nálam, szóval megpróbálok a nyomában maradni, hogy átvigyen a mezőnyön engem is!”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!