Alonso kemény versenyre számít - F1VILÁG.HU

Alonso kemény versenyre számít

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Renault spanyol világbajnoka, Fernando Alonso annak ellenére is nagyon kemény versenyre számít, hogy a negyedik sorba, a hetedik helyre kvalifikálta magát a szombati időmérő edzésen.

A Renault spanyol világbajnoka, Fernando Alonso annak ellenére is nagyon kemény versenyre számít, hogy a negyedik sorba, a hetedik helyre kvalifikálta magát a szombati időmérő edzésen.

“Tudtuk, hogy nagyon szoros lesz a küzdelem az időmérőn, és az be is igazolódott” – mondta Alonso, aki első győzelmét a Hungaroringen aratta 2003-ban.

“Az első rész nagyon nehéz volt, aztán mindkét autónkkal bekerültünk a harmadik etapba, ami mindenképpen pozitív. Azonban véleményem szerint a holnapi verseny nagyon nehéz lesz, ebben teljesen biztos vagyok.”

“Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy jól szerepeljek, és pontokat szerezzek a holnapi versenyen” – tette hozzá a spanyol pilóta, aki a két héttel ezelőtt megrendezett Német Nagydíjon nem jutott be az első nyolcba, így pont nélkül maradt.

Csapattársa, Nelsinho Piquet élete első dobogós helyezése után úgy tűnik, szárnyra kapott, hiszen az elmúlt négy versenyből három alkalommal bekerült az utolsó etapba az időmérőn.

“Nagyon kemény volt a kvalifikáció, sokkal keményebb, mint arra számítottam” – mondta a brazil. “A végén sikerült bekerülnöm a harmadik etapba, aminek nagyon örülök. Ez azt jelenti, hogy optimistán várhatjuk a holnapi futamot, ahol reményeim szerint pontokat szerezhetünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!