Alonso meglepetésre készül a Brit Nagydíjon - F1VILÁG.HU

Alonso meglepetésre készül a Brit Nagydíjon

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Fernando Alonso úgy véli, a Renault jól szerepelhet majd a holnapi Brit Nagydíjon, miután a hatodik helyre kvalifikálta magát a szombati időmérő edzésen.

Fernando Alonso úgy véli, a Renault jól szerepelhet majd a holnapi Brit Nagydíjon, miután a hatodik helyre kvalifikálta magát a szombati időmérő edzésen.

A kétszeres világbajnok, aki az utolsó szabadedzésen az élre repítette csapatát, nem tudta megismételni délelőtti sikerét, azonban a harmadik sorba, a hatodik helyre kvalifikálta magát az időmérőn Silverstone-ban.

Alonso úgy érzi, ha minden rendben lesz, és száraz marad az idő, mindenük megvan ahhoz, hogy jól szerepeljenek a Brit Nagydíjon.

“Nem volt egyszerű a mai időmérő, hiszen folyamatosan változott az időjárás, esett és a szél is megérkezett a pályára” – mondta a spanyol. “Azonban mindent beleadtunk, és úgy gondolom, elégedettek lehetünk az eredménnyel. Ha a holnapi verseny normális körülmények között kerül megrendezésre, akkor minden esélyünk megvan egy jó eredmény elérésére.”

“Ha esni fog, akkor minden teljesen nyitott, bármi megtörténhet. Mindenesetre én mindenre felkészülök, és a tudásom legjavát fogom nyújtani, hogy a lehető legjobb eredményt érhessem el.”

Alonso csapattársa, Nelsinho Piquet idei legjobb időmérő edzését teljesítette, és a hetedik helyet szerezte meg a harmadik etapban. A brazil pilóta, aki első pontjait az elmúlt versenyen szerezte meg Magny-Cours-ban, elégedetten nyilatkozott és optimistán várja a futamot.

“Nagyon örülök a mai időmérőnek” – mondta. “Az autó jól muzsikált, és körről körre egyre jobbak voltunk. Úgy érzem, ha minden rendben lesz, akkor jó eséllyel indulhatunk majd a holnapi versenyen.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!