Amerika még nem mondott le a Forma-1-ről - F1VILÁG.HU

Amerika még nem mondott le a Forma-1-ről

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az Indianapolis Motor Speedway igazgatója, Joie Chitwood elmondta, ajtóik mindig is nyitva állnak majd a Forma-1 előtt, miután az FIA tegnap kiadott jövő évi előzetes versenynaptárba ismét nem kapott helyet az Amerikai Nagydíj.

Az Indianapolis Motor Speedway igazgatója, Joie Chitwood elmondta, ajtóik mindig is nyitva állnak majd a Forma-1 előtt, miután az FIA tegnap kiadott jövő évi előzetes versenynaptárba ismét nem kapott helyet az Amerikai Nagydíj.

Már az idei évben sem látogatott el a száguldó cirkusz Indianapolisba, azonban a pálya igazgatói mindeddig bíztak benne, hogy sikerül egy olyan szponzort találniuk, akinek segítségével már a jövő évben visszatérhetnek a Forma-1-be.

Igen ám, de a Nemzetközi Automobil Szövetség, tegnap kiadott előzetes versenynaptárában nem tüntette fel az Amerikai Nagydíjat, így eddig minden jel arra utal, hogy 2009-ben sem rendezhet futamot Indianapolis.

Chitwood elmondta, kulcsfontosságú volt, hogy megtalálják azt a szponzort, amelynek segítségével megmenthetik versenyüket, azonban ismét hangsúlyozta, a jövő még teljesen nyitott.

“Továbbra is úgy gondolom, hogy a Forma-1-nek igenis van helye az Egyesült Államokban, azonban egy megfelelő partnert kell találni ahhoz, hogy eredményesen beharangozza az eseményt. Ez a titok nyitja” – mondta az IMS elnöke, Chitwood az Indy Starnak adott nyilatkozatában.

Az elnök ugyan nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy már a jövő évben visszatérhet versenyük a Forma-1-be, elmondta, napról napra nehezebb helyzetben vannak, és egyre kisebb az esélyük a szerződéskötésre.

“Ajtóink továbbra is nyitva állnak majd a jövőben, de az igazat megvallva, nem vagyunk könnyű helyzetben” – mondta.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!