Az FIA dönt a Prodrive jövőjéről - F1VILÁG.HU

Az FIA dönt a Prodrive jövőjéről

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Nemzetközi Automobil Szövetség péntek reggel kiadott hivatalos közleményében bejelentette, hogy a Forma-1 leendő tizenkettedik csapatának október 24-én meg kell jelennie a Fellebbviteli Bíróságon, hogy tisztázza jövőjét.

A Nemzetközi Automobil Szövetség péntek reggel kiadott hivatalos közleményében bejelentette, hogy a Forma-1 leendő tizenkettedik csapatának október 24-én meg kell jelennie a Fellebbviteli Bíróságon, hogy tisztázza jövőjét.

A David Richards által vezetett Prodrive a 2008-as idényt nem titkoltan egy vásárolt autóval szeretné megkezdeni, amit – ha minden a tervek szerint alakul – már engedélyezni fognak a szabályok.

Igen ám, de az elmúlt hónapokban megrendezett megbeszélések egyelőre még nem hoztak sikert, így egyelőre még az sem biztos, hogy már a jövő évtől lehetőség lesz a kasztnikkal való kereskedésre.

Ha egy évvel később, csak 2009-ben valósul meg az FIA terve, akkor a Prodrive nehéz helyzetbe kerül, ugyanis az idő szűke miatt már biztosan nem tud saját autót építeni a jövő évre.

Richards a hírek szerint egyébként már meg is egyezett a McLaren vezetésével a karosszériák és a motorok ügyében. A szerződést azonban még nem írták alá a felek, éppen azért, mert még az sem biztos, hogy jogszerű, amit tesznek.

A csapatok és a Forma-1 vezetői közti tárgyalások folyamatosan zajlanak, hogy mielőbb véglegesítésre kerülhessen az új Concorde Egyezmény. Azonban a pénzelosztáson még vitatkoznak, és egyelőre az sem tiszta, ki minősül konstruktőrnek.

Annak ellenére, hogy egyes hírek szerint Max Mosley felajánlotta a csapatoknak, hogy használhatják még egy évig a jelenlegi egyezményt – ezzel időt nyerve, a csapatvezetők minden erejükkel azon vannak, hogy mielőbb tető alá hozzák az új egyezséget.

A meghallgatásra Londonban kerül sor, a döntés pedig egy nappal később, október 25-én várható.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!