A Force India csapatfőnöke, Vijay Mallya elárulta, a kiscsapatnak még jobban meg kell értenie a Pirelli abroncsait ahhoz, hogy egészen a bajnokság végéig maga mögött tudja tartani a McLaren alakulatát.
A Force India csapatfőnöke, Vijay Mallya elárulta, a kiscsapatnak még jobban meg kell értenie a Pirelli abroncsait ahhoz, hogy egészen a bajnokság végéig maga mögött tudja tartani a McLaren alakulatát.
A silverstone-i gárda számára kiábrándítóan alakult a Magyar Nagydíj, versenyzői, Paul di Resta és Adrian Sutil ugyanis képtelenek voltak a pontszerzésre, lévén, hogy egyikük sem jutott el a kockás zászlóig.
Ezzel ellentétben a McLaren mindkét pilótájával pontot gyűjtött a Hungaroringen, így 2 pontra megközelítette a Force Indiát a világbajnoki tabellán.
Vijay Mallya elárulta, a Pirelli módosított abroncsait egyelőre még nem sikerült megfelelően megértenie csapatának, így ahhoz, hogy továbbra is maguk mögött tartsák a McLarent, tovább kell dolgozniuk ezen a területen.
„Nagyon sok időt és energiát áldoztunk a gumi megértésére, melyek az egész idény során rettentő fontos szerepet játszanak” – mondta a Force India csapatfőnöke, egyben tulajdonosa.
„Nyilvánvalóan sikerült megbirkóznunk velük, ezt a teljesítményünk is bizonyította. Féltávnál a McLaren előtt vagyunk az összetettben, az ötödik helyet foglaljuk el a konstruktőrök között. Ez a bajnokság első felében nyújtott teljesítményünknek, illetve a szerzett pontoknak köszönhető.”
„Németországban és Magyarországon azonban gondjaink voltak, miután változtattak a gumikon – versenyzőink egyszerűen nem érzik olyan kényelmesen magukat az autóban. Budapesten főleg Paul volt az, aki egész hétvégén szenvedett az abroncsok miatt, ez megmutatkozott a teljesítményén és a köridőkön is.”
„Adrian mindazonáltal működésre bírta őket. A 11. helyre kvalifikálta magát, és ha 2 ezreddel jobb köridőt fut, a Q3-ba is bekerült volna. Ez balszerencse, de olykor előfordul. Véleményem szerint pontszerző helyen ért volna célba, amennyiben egy hidraulikus probléma miatt nem kell kiállnia.”
„Az autó tehát rendben van – egyszerűen csak a módosított gumikat kell jobban megértenünk. Azok időnként működnek Adrian autóján, Paulén viszont nem. Tisztáznunk kell ezt a dolgot, jobban meg kell értenünk az abroncsokat, hogy továbbléphessünk.”
A Force Indiánál abban bíznak, az augusztus végi Belga Nagydíjon ismét jó teljesítménnyel rukkolhatnak majd elő.
„Mivel a múltban is jól teljesítettünk Spában, véleményem szerint, ha sikerül jobban megértenünk a gumikat, akkor jók lehetünk majd. Ezen a pályán ráadásul mindig jól tudtunk taktikázni is. Kétségtelen, hogy a McLaren fejlődött, de mi is képesek vagyunk erre.”