A Red Bull Racing tanácsadója, Helmut Marko elhintette, hogy az energiaital-gyárosok idei versenygépe másképpen fog majd kinézni, mint a többiek által már bemutatott új modellek.
A Red Bull Racing tanácsadója, Helmut Marko elhintette, hogy az energiaital-gyárosok idei versenygépe másképpen fog majd kinézni, mint a többiek által már bemutatott új modellek.
Az osztrák tulajdonban lévő alakulat jövő hétfőn rántja le a leplet a sztártervező, Adrian Newey által megálmodott RB5-ös modellről, amely a bennfentesek elmondása szerint más lesz, mint az eddig látott új autók.
“Autónk másképpen fog majd kinézni, mint legtöbb már bemutatott versenygép” – mondta a szakértő az APA osztrák hírügynökségnek.
Mark Webber, aki két nappal a hivatalos bemutató után, február 11-én próbálhatja ki az új autót, a következőket mondta: “Talán az RB5-ös a legszebb autó a 2009-es mezőnyben, pedig az új szabályok miatt roppant nehéz pofás versenygépet építeni.”
Sokan nagy előrelépést várnak a Red Bulltól az idei évben, különösen Newey miatt, aki 1998-ban is mindent kihozott az akkor radikálisan új szabályokból, aminek köszönhetően a McLaren zsinórban két bajnoki címet is szerzett Mika Hakkinennel.