A bahreini versenypálya elnöke, Zayed Rashid Alzayani kedden az Associated Pressnek adott nyilatkozatában elmondta, „akár már ma pótolhatnák” a szezon elején elmaradt versenyt a szigetországban.
A bahreini versenypálya elnöke, Zayed Rashid Alzayani kedden az Associated Pressnek adott nyilatkozatában elmondta, „akár már ma pótolhatnák” a szezon elején elmaradt versenyt a szigetországban.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa (WMSC) június 3-án, azaz pénteken tartja majd következő ülését, a bahreini illetékeseknek pedig ekkor kell választ adniuk arra a kérdésre, hogy képesek-e még az idei évben vendégül látni a száguldó cirkusz mezőnyét.
Mint ismert, márciusban az országban zajló politikai zavargások miatt törölték a forma-1-es mezőny utolsó kollektív tesztsorozatát, valamint az évadnyitó Bahreini Nagydíjat. A helyzet azóta szerencsére folyamatosan javul Bahreinben, helyi tisztségviselők szerint pedig semmi akadálya annak, hogy a versenyt még idén pótolják.
„Akár ma is megtarthatnánk a versenyt. Úgy érezzük, olyan helyzetben vagyunk, hogy az esemény visszatérhet az országba” – nyilatkozta a Bahrain International Circuit elnöke, Zayed Rashid Alzayani.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a futamot mikor pótolhatják majd: a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone mindenáron az Indiai Nagydíj eredeti időpontjában tartaná meg a bahreini versenyhétvégét, ebbe pedig az indiai szervezők is partnerek lennének. A bökkenő csupán az, hogy emiatt a Forma-1 történetének első Indiai Nagydíja decemberre tolódna ki, amely néhány csapat – így a Mercedes szerint is – egész egyszerűen vállalhatatlan.