A Bahrein International Circuit vezetői cáfolták azon híreket, melyek szerint Bahreinben kezdődne meg a 2008-as világbajnokság, ahogy azt az ausztrál szervezők bejelentették hétfői közleményükben.
A Bahrein International Circuit vezetői cáfolták azon híreket, melyek szerint Bahreinben kezdődne meg a 2008-as világbajnokság, ahogy azt az ausztrál szervezők bejelentették hétfői közleményükben.
Az Ausztrál Versenyszövetség (AGPC) hétfőn kiadott közleményében bejelentette, hogy a március 16-án megrendezésre kerülő Ausztrál Nagydíj lesz a 2008-as versenynaptár második állomása, a szezonnyitó bahreini futam után.
A bahreini pálya ügyvezető igazgatója, Martin Whitaker azonban elmondta, egyelőre még nem tisztázott, mikor kerül megrendezésre versenyük a következő szezonban.
“Még sokat kell várnunk arra, hogy hivatalossá váljon a 2008-as versenynaptár, így minden spekuláció, mely a jövő évi Bahreini Nagydíj időpontjáról szól, alaptalan” – mondta Whitaker. “Csak akkor tudjuk bejelenteni, mikor kerül megrendezésre a jövő évi futam, ha a szövetség hivatalosan nyilvánosságra hozza a 2008-as versenynaptárat.”
A 2006-os bajnokság szintén a Bahreini Nagydíjjal kezdődött, melyet rekordszámú néző kísért figyelemmel.