Rubens Barrichello végzett az élen a sport történetének talán leghosszabb időmérőjén, amit a szakadó eső miatt többször megállítottak. A Brawn brazil pilótája óriási lépést tett a vb-cím felé, hiszen két legnagyobb ellenfele, Button és Vettel a mezőny végéről rajtolhat.
Rubens Barrichello végzett az élen a sport történetének talán leghosszabb időmérőjén, amit a szakadó eső miatt többször megállítottak. A Brawn brazil pilótája óriási lépést tett a vb-cím felé, hiszen két legnagyobb ellenfele, Button és Vettel a mezőny végéről rajtolhat.
Barrichello győzelmével végződött a közel három órás időmérő edzés Brazíliában, ahol a szakadó eső miatt többször meg kellett állatíni a körözést.
A Brawn pilótájának minden esélye megvan arra, hogy faragjon 14 pontos hátrányából, hiszen a bajnokság élén álló Jenson Button csak a 14. lett, ugyanis a második etapban, a folyamatosan száradó pályán nem tette fel az intermediate gumikat.
A bajnoki címért még szintén harcban álló Sebastian Vettel sem lehet elégedett, mert csak a 16. helyről rajtolhat, miután már az első etapban kiesett. A német pilóta azonban úgy érzi, még lehet keresnivalója a versenyen.
Barrichello mellől a Red Bull talpon maradt versenyzője, Mark Webber indulhat a második helyről, míg a harmadik a Force Indiával parádézó Adrian Sutil lett.
Ahogy a szombat délelőtti szabadedzésen, az időmérőn is hatalmas eső, és vizes pálya fogadta a versenyzőket Brazíliában, ahol a levegő hőmérséklete 17, a pályáé pedig 16 Celsius-fok volt a kezdés pillanatában.
Első etap
Érdekesen kezdődött az első húszperces etap, amely valójában több mint fél óráig tartott, mert négy perccel a kezdés után Giancarlo Fisichella autója – egy megpördülés után – a célegyenes utáni kanyarkombinációban keresztbe állt, és lefulladt a pályán.
A versenyirányítás azonnal megállította a tréninget, és miután az olasz versenyző Ferrariját kiemelték a pályáról, még tíz percig nem adott zöld jelzést, amíg a pálya állapota nem javult.
Amint megnyitotta kapuját a boxutca, Fisichella kivételével mindenki kihajtott a pályára, hogy az esőben megpróbáljon bejutni a második körbe.
Úgy tűnik, hogy a délelőtti tréning győztese, Nico Rosberg lubickol a vízben, hiszen az edzés elején megfutott 1:22.828-as idejével, senkitől sem zavartatva, az élen végzett. A Williams német versenyzőjét két tizedes lemaradásban Kimi Raikkönen követte a Ferrarival.
A harmadik a BMW-s Robert Kubica lett, a Williams másik versenyzője, Kazuki Nakajima előtt, akit a Brawn duója, Rubens Barrichello és Jenson Button követett a hatodik, illetve a hetedik pozícióban.
A még szintén bajnoki esélyes Sebsatian Vettel azonban nagyon csalódott lehet, ugyanis nem tudott bejutni a második körbe, utolsó mért körét már be sem fejezte az egyre fokozódó esőben.
A Red Bull német versenyzője így csak a 16. helyről vághat neki a vasárnapi versenynek, ami azt is jelenti egyben, hogy nagy valószínűséggel elbúcsúzhat a világbajnoki címtől.
Meglepő módon a McLaren pilótái is kiesetek, Lewis Hamilton utolsó gyorskörén elvesztette autója felett az uralmát, és kicsúszott a fűre, és bár vissza tudott térni a boxba, már nem volt elég ideje arra, hogy egy újabb gyorskört teljesítsen. A brit világbajnok később elmondta, hogy a többiekkel ellentétben, száraz pályás beállításokkal mentek.
Az első etap végén a következő versenyzők búcsúztak: Sebastian Vettel (Red Bull), Heikki Kovalainen (McLaren), Lewis Hamilton (McLaren), Nick Heidfeld (BMW Sauber), és Giancarlo Fisichella (Ferrari).
Második etap
A második tizenöt perces etap sem volt zökkenőmentes, sőt, több mint egy órán át tartott, ugyanis két perccel a kezdés után Vitantonio Liuzzi elvesztette autója felett az uralmát a célegyenes végén, és csúnyán összetörte a Force Indiát.
Az olasz versenyzőnek szerencsére nem esett baja, de azonnal megállították a tréninget, és mivel az eső nem hagyott alább, és nem javultak a körülmények, csak egy órával később adtak zöld jelzést a pilótáknak, akik időközben már javában nyilatkoztak a médiának.
A második etapot ismét Rosberg nyerte, aki az intermediate abroncsokon japán csapattársa, Nakajima előtt végzett. A harmadik helyre a Toyota olasz pilótája, Jarno Trulli jött be, míg nagy meglepetésre a bajnokság élén álló Button csak a 14. lett, mellyel pontosan Vettel elől várhatja a vasárnapi futam rajtját.
A bajnokság második helyezettje, Rubens Barrichello viszont örülhetett, hiszen tizedikként továbbjutott a harmadik körbe, ezzel nagy örömet okozva hazai rajongóinak.
A második etap végén a következő versenyzők búcsúztak: Kamui Kobayashi (Toyota), Jaime Alguersuari (Toro Rosso), Romain Grosjean (Renault), Jenson Button (Brawn GP), és Vitantonio Liuzzi (Force India).
Harmadik etap
A harmadik etap az első kettőhöz képest eseménytelen volt. Az eső teljesen elállt, így a versenyzők kivétel nélkül intermediate abroncsokon hajtottak ki a folyamatosan száradó pályára.
Ahogy az lenni szokott, a döntés ismét az utolsó percekre maradt. Többen is megfordultak az élen, ám végül a hazai közönsége előtt versenyző Barrichello szerezte meg a pole pozíciót, így ő indulhat az élről a vasárnapi versenyen.
A Brawn brazil pilótája mellé Mark Webber sorakozhat majd fel az első sorban, míg a harmadik a Force India németje, Adrian Sutil lett.
Trulli a negyedik helyre hozta be a Toyotát, a Ferrari finn pilótája, Raikkönen elé, akit nagy meglepetésre Sebastian Buemi követett a Toro Rossóval a hatodik pozícióban.
Az első két etap győztese, Rosberg csak a hetedik lett, míg az első tíz sorát Kubica, Nakajima, és Alonso zárta.
Brazil Nagydíj, időmérő:
1. Barrichello Brawn 1:24.100 1:21.659 1:19.576 2. Webber Red Bull 1:24.722 1:20.803 1:19.668 3. Sutil Force India 1:24.447 1:20.753 1:19.912 4. Trulli Toyota 1:24.621 1:20.635 1:20.097 5. Raikkonen Ferrari 1:23.047 1:21.378 1:20.168 6. Buemi Toro Rosso 1:24.591 1:20.701 1:20.250 7. Rosberg Williams 1:22.828 1:20.368 1:20.326 8. Kubica BMW-Sauber 1:23.072 1:21.147 1:20.631 9. Nakajima Williams 1:23.161 1:20.427 1:20.674 10. Alonso Renault 1:24.842 1:21.657 1:21.422 11. Kobayashi Toyota 1:24.335 1:21.960 12. Alguersuari Toro Rosso 1:24.773 1:22.231 13. Grosjean Renault 1:24.394 1:22.477 14. Button Brawn 1:24.297 1:22.504 15. Liuzzi Force India 1:24.645 16. Vettel Red Bull 1:25.009 17. Kovalainen McLaren 1:25.052 18. Hamilton McLaren 1:25.192 19. Heidfeld BMW-Sauber 1:25.515 20. Fisichella Ferrari 1:40.703